OLDTIMER KERÉKPÁROK: MOTORRAL VAGY ANÉLKÜL

Ifjúkoromban ugyan nem kerékpároztam, hanem bicikliztem, motorbicikliket bámultam, de ez az idő már elmúlt.

A kerékpárok használatának súlypontjai megváltoztak. Míg régebben a kerékpárt (motorral vagy anélkül) kifejezetten napi munkára fogták, ma már inkább mindkettő „élvezeti cikk” lett, kivéve ha valaki villamos/buszbérlet helyett használja a gépét, de azt hiszem, ez a ritkább. Száguldanak a dübörgő motorral, nyomják felfelé a hegyen a pedált, sisakkal, teljes komolysággal – így kell ezt csinálni, legalábbis tavasztól télig.

A régi kerékpárok masszív gyártmányok voltak, a kisiskolás alig tudta lecipelni az emeletről az utcára. Vastag fémcsőváz, komoly kontrás fék.

Én egy csendes budai utcában tanultam meg biciklizni: szerencsém volt, mert egy női gépet kaptam használatra, amin sokkal könnyebb volt a tanulás, mint a férfi géppel, mert – a nyeregből nem érte el a 6 éves kisfiú lába a pedált – a váz alatt bebújva féloldalasan kellett a járművet hajtani. Tessék kipróbálni! (A női gépen természetesen középen nem volt váz, ez okozta a könnyebbséget.)

Valószínűleg nem sokan emlékeznek arra, hogy a külvárosi poros (föld)utakat olajozták (!), ha jól tudom, fáradt olajat engedtek egy tartálykocsiból az úttestre, így az olaj összefüggő réteggel borította be az úttest felületét. Ez ugyan büdös olajszagot eredményezett, de legalább nem porzott az utca. Nem rossz módszer, ugye?

BUDAPESTI FIATALOK CSEPEL KERÉKPÁROKKAL AZ ÖTVENES ÉVEKBEN.
ILLUSZTRÁCIÓ: FORTEPAN / SÁNDOR GYÖRGY

Az egyszerű polgári, Csepel márkájú biciklik mellett létezett a cseh Favorit versenykerékpár is, de erről ne is beszéljünk – kinek volt pénze ilyen csodagépre? (Persze volt, aki ilyenen rázatta magát a kockaköveken a hegyes nyeregben, irigyelni ezt nem volt érdemes, de azért irigyeltük.)

A motorbiciklik szélesebb választékot kínáltak. Egyrészt a háború előttről itt maradtak a régi gépek, túlnyomórészt német gyártmányok (BMW, NSU, DKW, Zündapp), egy-két nagy angol motor (Ariel, Velocette, BSA), kevés olasz rakéta (Moto Guzzi, Gilera), az osztrák Puch és a régi, valamint az újraindult magyar gyártású motorok (Csepel, Mátra, Méray-Puch) és a cseh Jawa.

Az egyik régi Csepel 100-as motort „Kecskének” becézte a nép, igen kedves, megbízható jószág volt. Biciklipedállal kellett tekerni, amíg beindult a kis kétütemű. Sajnos hátsó ülése nem volt, így (apró gyermek voltam) az ismerős motoros a tankra ültetett maga elé, és úgy pöfögtünk elegánsan. Nekem ugyan nem volt annyira kényelmes, de megérte.

Később már elkezdődött a békeidők ipari termelése, és iparunk nagyobb motorokat is gyártott, külföldről pedig beérkeztek az egykori ún. szocialista országokból szállított kétkerekűek. De ez már egy másik történet.

A nyári napfordulót követő hétvégén, június 23–24-én a XV. Ősi Magyar Szer Találkozót rendezték meg a tiszaalpári Várdombon. Első alkalommal vettünk részt a hagyományőrző rendezvényen, amelyről maradandó élményekkel tértünk haza.

A festői környezetben fekvő Tiszaalpáron együtt lehettünk azokkal, akik hasonlóan gondolkodnak magyarságunkról és ősi hitünkről. A Barcsik Edit Mária által szervezett hagyományőrző rendezvény vendégei között voltak táltosok, regősök, tudók, dobosok. A női szertartást és a Lélekzengető zenekar fellépését követően Fehérholló Öskü tartott kötetlen beszélgetéssel egybekötött előadást őseink hitvilágáról, majd – közös dobolás és éneklés keretében – bemutatkoztak az ország különböző pontjairól érkezett dobkörök, dobosok és érdeklődők. Napközben lehetőség nyílt íjászkodásra és lovaglásra, a kézműves vásáron hatalmas bográcsokban rotyogott az ebédre készített szürkemarhapörkölt. Délután a Bársony Lovasudvar tartott csikós bemutatót, ezt követően Németh László Tibor vezetésével tűzszertartáson vehettünk részt. Napnyugtakor a táltosok, regősök, tudók, vezetők, dobkörök egységével közös szert rendeztek, amelyet reggelig tartó virrasztás követett. Megtisztulva, feltöltődve és a helyszínen vásárolt dobokkal tértünk haza – találkozunk a Kurultajon!

Üllői út, ami összeköt címmel nyílt meg a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény, a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény és a Tomory Lajos Múzeum közös helytörténeti tárlata Budapest leghosszabb sugárútjáról a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben.

Budapest egyik legfontosabb, 16 kilométeres sugárútja a Kálvin tértől Üllő felé haladva a VIII., a IX., a X., a XVIII. és a XIX. kerületeken át egészen a főváros határáig húzódik, házsorának legvégén a 871. számmal. A XIX. század végétől az Üllői út mentén élőket a helyi érdekű vasút, később a villamos kötötte össze. A három gyűjtemény anyagából készült kiállítás azt mutatja be, hogy villamosra szállva mit is láthattak az utasok az 1900-as évektől az 1980-as évek közepéig a Kálvin tértől a Szarvas csárdáig. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával létrejött vándorkiállítás június 9-étől Kispesten, később Pestszentlőrincen lesz látható.