Dr. Almár Iván csillagász–űrkutató nevét mindenki ismeri hazánkban, aki egy kicsit is érdeklődik az égbolt tudománya iránt. Neve összeforrott a magyarországi űrkutatás történetével, közérthető és élvezetes ismeretterjesztő cikkeinek, előadásainak köszönhetően sokan kerültek közelebb a világűr titkaihoz. A nemzetközi hírű tudóssal – egyetemi szakdolgozatom témájához kapcsolódóan – az űrkutatási és csillagászati információforrások hitelességéről, valamint a SETI-kutatás jövőjéről, ufóészlelésekről és a Mars-utazás lehetőségeiről beszélgettünk.

– Milyen űrkutatási, csillagászati információforrásokból szokott tájékozódni, és miért éppen azokat tartja hitelesnek?

– Évtizedeken keresztül elsősorban a Csillagászati Kutatóintézet könyvtárába járó folyóiratokból, könyvekből tájékozódtam, ezeket hiteles forrásoknak tekintettük. Hosszú pályafutásom alatt rengeteg szakkönyvet is összegyűjtöttem, ám ezek szépen lassan elavultak, zömmel történelmi érdekességűek, a friss eredményeket illetően már nem hitelesek, persze a SETI történetéhez például elő lehet venni a régi könyveket. A televíziós tudományos műsorok sem a tartalomra fektetik a hangsúlyt, sokkal inkább látványos megjelenéssel próbálják megragadni a nézőket, így nem igazán lehet őket komoly, hiteles információforrásoknak tekinteni. Hitelesnek tekinthető, amit az ember konferenciákon hall, de ezekből az előadásokból nagyon nehéz általános képet kapni, mert inkább a részletekre koncentrálnak. Nagy ritkán azért előfordul, hogy konferencián is mellbevágó eredményekről lehet értesülni: a mai napig emlékezetes számomra, amikor 1995-ben Buenos Airesben, a Nemzetközi Csillagászati Unió kongresszusán tartottam előadást az egyik szekcióban. Az előttem felszólaló, számomra ismeretlen angol úriember arról kezdett beszélni, hogy a pulzárok körül bolygókat fedeztek fel egy akkor teljesen újszerű módszerrel. Ez a bejelentés mindenkit megdöbbentett, én sem tudtam a saját előadásomra koncentrálni, hiszen előtte senki Naprendszeren túli bolygókat nem látott, és nem következtetett azok létére. Az internet széles körű elterjedésével hatalmas változások következtek be: egyszerűbbé és bonyolultabbá is vált a helyzet. A világhálón megtalálható információk jelentékeny része nem megbízható, s az átlagolvasó számára gyakorlatilag megoldhatatlan feladat, hogy eldöntse, mi a hiteles. Én már általában a cím elolvasása után látom, hogy érdekel-e egy adott cikk vagy sem: ha nem, akkor már meg sem nyitom a linket. A nemzetközi oldalak közül a space.com, a hazai portálok közül a csillagaszat.hu és az urvilag.hu naponta hozza a friss híreket, és abszolút hiteles forrásnak tekinthető. A Csillagászati Kutatóintézet emeritus tagjaként gyakran részt veszek a többnyire külföldi vendégkutatók által tartott szemináriumokon is, ezek szintén kiváló alkalmakat jelentenek a tájékozódásra.

– A mai napig gyakran nyilatkozik a médiában űrkutatási, csillagászati aktualitásokkal kapcsolatban. Mit szokott tenni, ha első hallásra abszurd, hihetetlen történetekkel kapcsolatban kérik ki a véleményét?

– Amikor felhívnak egy hírrel kapcsolatban, és tényleg érdekesnek tűnik a téma, de még nem hallottam róla, akkor rövid idő alatt utánanézek a neten, hogy igaz-e vagy sem. Ha ismeretlen jelentkezik, alaposabban utánakeresek az illetőnek és az adott médiumnak is, s elég gyakran előfordul, hogy nemet mondok. Még a legutóbbi időkben is sokszor szerepeltem a televízióban, de volt egy eset, amikor egy élő adás alkalmával majdnem megfordultam és kijöttem a stúdióból. Már ott álltam bent, amikor előttem egy hölgynek „csodálatos” fejtegetései hangzottak el az asztrológia hasznáról. Arra gondoltam, hogy ha én most az űrkutatásról fogok beszélni, az pontosan ugyanolyan súlyt kap majd a televízióban, mint az asztrológia. Természetesen nem jöttem ki, de nagyon bosszantott, hogy ennyire keverik a tudományt az áltudománnyal. Ez persze főleg a magazinműsorokra jellemző, mint amilyenek a reggeli műsorok, ahol tapasztalataim szerint a nézők többsége csak arra emlékszik, hogy valamiről beszéltél, illetve hogy milyen ruha volt rajtad. Már csak ezért is azt a megoldást választottam, hogy tíz perc miatt már nem megyek be semelyik televízióba.

A LONDONI ROYAL SOCIETY-N TARTOTT SETI-ELŐADÁSON 2010-BEN

– Mivel foglalkozik mostanában?

– Már jóval kevesebb előadást tartok, mint évtizedekkel ezelőtt, de néhány helyre a mai napig hívnak és megyek, például a Kiskunhalasi Csillagászati Napokra vagy az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület szeniorklubjának programjaira. Változatlanul foglalkoztat a SETI – a Földön kívüli intelligencia, pontosabban technikai civilizáció kutatása tudományos eszközökkel és módszerekkel – és az asztrobiológia kapcsolata, és e témákban igyekszem tájékozódni. Érdekes új fejlemény, hogy áprilisban az akadémia miskolci bizottsága kért fel SETI-témájú előadásra, nemrég pedig felkérést kaptam ugyanebben a témában, hogy novemberben, a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvény keretében tartsak előadást az MTA Dísztermében. Tavaly óta rendszeresen részt veszek nemzetközi videokonferenciákon, „virtuális” munkaüléseken is, amelyek információszerzésre is kiválóak. Az egyik legfontosabb, legközismertebb eredményemnek tartom a 2000-ben Jill Tarterrel közösen javasolt Rio-skálát, amelynek célja egy nyilvánosságra kerülő SETI-jelzés, felfedezés vagy üzenet jelentőségének és hitelességének gyors tudományos becslése egy 0-tól 10-ig terjedő skálán – elsősorban a média és a nagyközönség számára. A 2010-ben bemutatott, felépítését tekintve hasonló London-skálának pedig az asztrobiológia művelői vehetik hasznát, ugyanis a Naprendszeren kívüli élet felfedezésének megítéléséhez nyújthat segítséget a felfedezett életforma milyensége, megjelenési formája, a felfedezés jellege és a felfedezett élet tőlünk való távolsága alapján, a megbízhatóságot kifejező, értelemszerűen szubjektív faktorral együtt. Körülbelül egy évvel ezelőtt egy hattagú nemzetközi kutatócsoport elkezdte annak a vizsgálatát, hogyan lehetne modernizálni a Rio-skálát. Ebbe a munkába minket is bevontak Jill Tarterrel, és hosszas egyeztetéseket követően született egy 28 oldalas tanulmány, amely hamarosan megjelenik az International Journal of Astrobiology hasábjain. Nem rejtettem véka alá bizonyos ellenvetéseimet a Rio-skála új verziójával kapcsolatban, de kétségtelenül nehéz egy ilyen közös publikációt úgy létrehozni, hogy mindenki mindennel egyetértsen.

– Nyilvánosságra hoznák-e a csillagászok, ha felfedeznének egy Földön kívüli technikai civilizációt?

– A felfedezés utáni protokoll valóban kritikus kérdés az emberiség jövője szempontjából, és a kidolgozása egyáltalán nem könnyű feladat. A Nemzetközi Asztronautikai Akadémia SETI Bizottságában diplomaták, filozófusok, társadalomtudósok, természettudósok együtt próbálják megalkotni az egész emberiség számára elfogadható dokumentumokat egy esetleges felfedezés esetén tanúsítandó magatartásra és az ezzel kapcsolatos feladatokra vonatkozóan. Közel tíz évig dolgoztam az ENSZ Világűr Bizottságában magyar küldöttként, s bizony ott is gyakran alakult ki keserves küzdelem egy-egy döntés kapcsán. Miközben egyre nagyobb az igény annak a protokollnak a modernizálására, amelynek a Rio-skála is a részét képezi, még a SETI-nél sokkal egyszerűbb és hétköznapibb esetekben is nehéz szankciókkal járó, kötelező erejű határozatokat hozni. Pedig adott esetben nem feltétlenül lesz idő riasztani a megfelelő obszervatóriumokat és ellenőrző méréseket végezni.

– Milyen jövő előtt áll a SETI-kutatás?

– Az új céloknak, gondolatoknak, eszközöknek és a finanszírozási problémáknak köszönhetően napjainkban paradigmaváltás zajlik a SETI-kutatásban, de még nem alakult ki olyan egységes szemlélet, mint a 20. század második felében, a klasszikus SETI korszakában. A SETI és az asztrobiológia jelenlegi helyzete súlyosan aszimmetrikus, financiálisan erőteljesen különbözik annak ellenére, hogy eszközeik és módszereik egyre jobban konvergálnak. A NASA például anyagilag erősen támogatja az idegen élet utáni kutatást, pontosabban az életre utaló jelek és jelenségek keresését, vagyis az asztrobiológiát, ugyanakkor 1993-tól mostanáig egyetlen centet sem adott a SETI-re. Jelenleg a helyzet változni látszik, mert az amerikai képviselőház újra engedélyezné, hogy a NASA is támogassa a SETI-kutatásokat. Kiderült ugyanis, hogy az élet keresésére szolgáló űrtávcsövek a technikai civilizációk keresésére is hasznos eszközök lehetnek, például a Kepler-űrtávcső vagy az áprilisban felbocsátott TESS. Ráadásul a SETI sokkal nemzetközibb, mint valaha: Kínában nemrég kezdte meg működését a világ legnagyobb egytányéros rádióteleszkópja, Oroszország egy kifejezetten rádiócsillagászati műholdat tervezett, amely SETI-kutatásra is alkalmas lenne, emellett többek között Olaszországban, Franciaországban, Angliában és Hollandiában is kezdődtek SETI-kutatások.

A GIORDANO BRUNO DÍJ ÁTVÉTELEKOR PAUL SHUCHHAL, A SETI LIGA AKKORI IGAZGATÓJÁVAL 2008-BAN

– Érdemes-e üzeneteket küldeni az idegeneknek?

– A SETI-ben részt vevő kutatók között régóta folyik a vita arról, hogy van-e értelme üzeneteket küldenünk a csillagok felé. Ezzel kapcsolatban továbbra sem változott a véleményem, s bár figyelemmel kísérem, továbbra sem pártolom a METI erőfeszítéseit. Ha egy olyan idegen civilizáció rádiójeleit érzékeljük majd, amely több százezer évvel fejlettebb nálunk, az emberiségtől nem várható el, hogy ő kezdje a párbeszédet, elegendő akkor válaszolnunk, ha már érzékeltük az adást. A METI-t így nehezen lehet tudományos kutatásnak nevezni, sokkal inkább egy rendkívül energia- és költségigényes, gyenge hatásfokú tevékenység, amelynek résztvevőit elsősorban a pénzügyi érdekek motiválják.

– Ön szerint létezhetnek-e a Földön ismertektől drasztikusan eltérő létformák, például intelligens bolygók vagy gondolkodó sziklák?

– Az életnek ilyen típusú kiterjesztése jogos lehet a sci-fi történetekben, de ellentmond a mindennapi tapasztalatainknak, amelyek alapján meg lehet különböztetni az élőt az élettelentől. Még alapvetően azt sem tudjuk, hogy melyek az élet szükséges és elégséges feltételei. Nagyon valószínűtlennek tűnik, hogy egy teljesen szervetlen anyagból álló, mozdulatlan szikla magasabb rendű értelmet fejlesszen ki, ugyanakkor az is igaz, hogy senki nem tudja pontosan megmondani, hol az a határ, amikor még akkor is feltételezhetünk értelmet, ha az egyáltalán nem hasonlít ránk. Ezért is fontos hangsúlyozni, hogy nem Földön kívüli intelligenciát, hanem egy idegen technikai civilizáció környezetátalakításának nyomait kell keresni az Univerzumban: olyan – tágan értelmezett – jelenségeket, dolgokat, amelyek látszólag ellentmondanak a természet törvényeinek, s valamilyen szempontból nagyon különlegesek. Ilyeneket már eddig is találtunk, s valószínűleg egyre többet fogunk találni.

– Látott-e már olyan égi jelenséget, amelynek eredetére nem talált természeti vagy „földi” magyarázatot?

– Ha az ufójelenségekre gondol, akkor nagyon szégyellem, de nem… Hosszú életemben mindig csillagászokkal voltam körülvéve, nagyon sok mindenről és sokat beszélgettünk, de még nem találkoztam olyan csillagásszal, aki azt mondta, hogy ufót látott. Olyan előfordult, hogy az adott pillanatban nem tudott magyarázatot adni egy objektum eredetére, de aztán másnap sikerült újra észlelnie. Személyesen is ismertem J. Allen Hynek amerikai csillagászt, aki az ötvenes években számtalan feljegyzést tanulmányozott és könyveket is írt az ufókról, de még ő is elismerte, hogy az ufómegfigyelések jelentős részében az akkoriban kezdődött titkos katonai kísérletek állhattak, amelyekkel kapcsolatban a hadseregnek a dezinformálás állt érdekében.

 A MINDENTUDÁS EGYETEMÉNEK EGYIK ADÁSÁN

– Az ufójelenségek 90 százalékára valóban adható elfogadható magyarázat, de mi a helyzet a maradék 10 százalékkal?

– Különösen azóta, amióta mesterséges holdak ezrei keringenek a Föld körül, és a legkülönbözőbb repülő eszközök bolyonganak a légtérben, szinte lehetetlen megmondani, hogy egy-egy égi jelenség a földi civilizáció melyik termékéhez tartozik. Régebben természetesen egyszerűbb volt a helyzet, mert pár száz évvel ezelőtt minden ilyen jelenség csak természetes eredetű lehetett. De abban az időben a fantasztikus égi jelenségeket nem vizsgálták igazán tudományos eszközökkel, és a ránk maradt leírások is nagyon bizonytalanok. Tehát léteznek ismeretlen eredetű égi jelenségek, de ez nem azt jelenti, hogy ezek okvetlenül egy, a földitől független civilizáció „küldöttei”. Sok esetben az ominózus 10%-ba eső ismeretlen dolog egyszer látszott, egy ember látta, vagy ha többen látták, akkor is csak egyszer látták, ugyanabból az irányból, így nincs kontrollja a megfigyelésnek. Éppen ezért csak a visszatérő jelenségekkel érdemes foglalkozni.

– Ön szerint mikor válhat valóra az emberes Mars-utazás és a vörös bolygó kolonizálása?

– Ennek a kérdésnek olyannyira szerteágazó a politikai, társadalmi, gazdasági, technikai és orvosi háttere, ami miatt mindig azt szoktam válaszolni, hogy 20-30 év múlva – de ezt mondom már mióta… Ehhez meg kell érteni, miről is van szó. Ha történik egy autóbaleset, az arról szóló hír megjelenik a helyi sajtóban, tévében, rádióban, de a világ nem vesz róla különösebben tudomást. Ha valahol lezuhan egy repülő, annak már elterjed a híre az egész világon, de alapjaiban nem rendíti meg a repülést. Ha viszont elindul egy Mars-expedíció, és tragédia következik be, az olyan hatalmas esemény lenne, amely esetleg száz vagy több száz évre visszavetné az egész kolonizációt – éppen ezért rendkívül kockázatos. A 2007-ben Galántai Zoltánnal közösen írt, „Ha jövő, akkor világűr” című könyvünkben megfogalmazott lehetőségekhez képest nem sokat változott a helyzet: a világűr forrásainak hasznosítása kicsinek tűnő, de elkerülhetetlen lépéseken keresztül valósulhat meg. Egy-egy bolygó kolonizálását meg kell előznie az automata műszerekkel való alapos vizsgálatnak. Ezután következhetnek a rövid távú emberes küldetések, majd az állandó telepek létrehozása. Ez utóbbira már kidolgozott tervek vannak a Hold esetében. A Marson használható eszközök kipróbálásának ideális helyszíne a Hold, ahonnan probléma esetén néhány nap alatt haza lehet jönni. Az emberes Mars-utazáshoz még egy kihagyhatatlan lépést meg kell tennünk, amely nélkül még időpontot sem lehet kitűzni: ez pedig az, hogy egy automatának vissza kell térnie onnan. Az elmúlt évtizedekben hihetetlen mértékű fellendülésen ment keresztül a technikai fejlődés, a robotok korábban elképzelhetetlen feladatokra képesek, s ma már nincs olyan tudományos, műszaki feladat, amely emberek nélkül végrehajthatatlan. Már nemcsak orosz és amerikai, hanem kínai, japán és indiai űreszközök is eljutottak a környező égitestekig, és engem is meglepett az elsősorban amerikai magántőke egyre fokozódó igyekezete. De az emberes Mars-utazásnak csak akkor lesz értelme, ha sikerrel jár, és valóban jelentős hatást gyakorol az emberiség fejlődésére. Én már nem fogom megélni, hogy ebből mi lesz, de őszintén szólva érdekelne.

ILLUSZTRÁCIÓK: ALMÁR IVÁN FOTÓGYŰJTEMÉNYÉBŐL

NÉVJEGY

Dr. Almár Iván (86) csillagász–űrkutató, a fizikai tudományok doktora, címzetes egyetemi tanár. Az MTA CSFK Csillagászati Intézet emeritus kutatója, a Magyar Asztronautikai Társaság örökös tiszteletbeli elnöke. A Magyar Űrkutatási Tanács és az Űrkutatási Tudományos Tanács tagja, korábbi elnöke. A Nemzetközi Asztronautikai Akadémia tiszteleti tagja, az IAA SETI Bizottságának emeritus tagja és korábbi társelnöke. 1952-től publikál az űrhajózásról, szakterületei a műholdak pályameghatározása, felsőlégköri kutatások és kozmikus geodézia, a földönkívüli intelligencia kutatása és a Naprendszer égitesteinek környezetvédelmi problémái. Az első Holdra szállás és Farkas Bertalan űrrepülésének tévékommentátora volt. Számos könyv és tudományos publikáció szerzője, az Űrhajózási lexikon és az Űrtan című alapművek főszerkesztője, ismeretterjesztő cikkei, előadásai, médiaszereplései révén is elismert szaktekintély. A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettje, Bay Zoltán- és Giordano Bruno-díjas, Hevesi Endre-életműdíjas. 2011-ben kisbolygót neveztek el róla. Felesége 1959 óta Illés Erzsébet csillagász.