Névjegy

prusidosszie_profilkep.jpg 

E-mail: prusiblog@gmail.com

 

Prusinszki István 2003-ban szerzett újságíró szakképesítést a BKF-en. Középiskolás korától több nyomtatott hírlap és folyóirat munkatársa, 2012-től tematikus blogokat is vezet. Érdekli a várostörténet és az információ-tudomány, hobbija a természetjárás és a fotózás, a határtudományos témákkal foglalkozó Meridián Csoport alapító tagja. Jelenleg kerületi lapszerkesztő, autós kiadványok olvasószerkesztője, valamint az ELTE BTK informatikus könyvtáros szakának végzős hallgatója.

Ajánló

twitter_koveteshird.jpg

 

alhir_dosszie.jpg

 
pislogas_hirdetes.jpg 

idegenzona_ujfejlec.jpg

  

meridian_logo_hirdetes.jpg

Látogatottság

prusidosszie_olvasottsag_201711.jpg

NYÁRI KALEIDOSZKÓP

Prusi 2017.08.31. 17:45

JÚNIUS 9. – UTOLSÓ ÉRDEMJEGY ALAPKÉPZÉSEN

Éjjel fél kettőkor (!) a „végbizonyítványhoz szükséges utolsó érdemjegyem” is bekerült az elektronikus tanulmányi rendszernek nevezett Neptunba, így a mai félfogadási napon, a határidő előtt egy órával eleget tudtam tenni „az oklevél mintalap [sic!] tartalmi ellenőrzésével és aláírásával kapcsolatos adminisztratív kötelezettségemnek”. Az aláírási „ceremónia” kafkai fordulatokat tartogatott, de már megszoktam az értelmetlen bürokrácia által okozott szürreális helyzeteket. Bővebben a záróvizsga után…

 

JÚNIUS 12. – „MESTERMUNKA” TIPOGRÁFIATÖRTÉNETBŐL

20170612_illusztracio.jpg

Egy oldalpár tipográfiatörténet gyakorlati feladatból: egyebek mellett Misztótfalusi Kis Miklós 1698-as szakácskönyvéből a címoldalt kellett reprodukálnom – azaz begépelni a szöveget és a 319 évvel későbbi (mai) technológiával úgy betördelni, hogy a legjobban hasonlítson az eredetihez. Nem hibátlan, de egészen vállalható lett! Ma tízszer ennyit dolgoztam a párom könyvének borító-előkészítésén, utóbbi „kicsit” modernebb lesz… Sajnos még nem mutathatom meg – eleget látjátok majd a könyvesboltokban.

 

AUGUSZTUS 15. – A SZÁMÍTÓGÉPIPAR „VOLKSWAGEN BOGARA”

Idén 35 éves minden idők egyik legnépszerűbb számítógépe, a nyolcvanas évek jelképe: a Commodore 64. A legtöbb forrás szerint 1982 augusztusában bemutatott, más írások szerint pedig szeptembertől forgalmazott C64 nem volt előzmények nélküli a maga idején rendkívül innovatív és sikeres Commodore cég palettáján. A kor professzionális személyi számítógépeivel is több paraméterben versenyképes tudással a gépet eleinte játékra és üzleti funkciókra egyaránt alkalmasnak találták. Később, a nagyobb tudású PC-k megjelenésével a C64 egyértelműen a játékgépek sorába tagozódott be; a géppel generált zenék egy szubkultúra körében mind a mai napig méltán népszerűek. A C64-et 11 éven keresztül, 1993-ig gyártották, mintegy 20 millió példányban. Egy nemzedék kedvencét, a számítógépipar „bogárhátú Volkswagenét” máig életben tartják rajongói – olvasható A jövő múltja informatikatörténeti kiállítás honlapján.

 

AUGUSZTUS 20. – NEGYVENÉVES A PLANETÁRIUM

20170820_illusztracio.jpg

1977. augusztus 20-án tartották a nyitó előadást, így már 40 éves a Népligetben álló Planetárium, amely nem tudott tovább dacolni az időjárással és a heves esőzésekkel, ezért június 18-án bezárta kapuit. Az intézménynek állami támogatásra van szüksége az újranyitáshoz, mert a javításokat, fejlesztéseket önerőből már nem tudja fedezni. A Planetárium jövőjéről őszre várható leghamarabb döntés – írta a pestbuda.hu.

 

AUGUSZTUS 30. – TANÉVNYITÓ SAJTÓBESZÉLGETÉSEN

20170830_illusztracio.jpg

A Külső-Pesti Tankerületi Központ által rendezett tanévnyitó sajtóbeszélgetésen, Ruzsa István fotóján. Maradtak megválaszolatlan kérdések…

Címkék: kaleidoszkóp

BUDAPESTI FORGÁCSOK XLVII.

Prusi 2017.08.30. 08:17

ZSÍROS LECSÓ

Az ötvenes években a Múzeum körút és környéke nem bővelkedett étkezőhelyekben, de azért akadt egy-kettő. Ha az ember útközben megéhezett, legegyszerűbb volt valamelyik hentesüzletben meleg (kétforintos) kolbászt enni, majd később, az üzleti vállalkozás szélesítése következtében esetleg meleg fejhúst is lehetett kapni, ami már tényleg a csúcsa volt a lehetőségeknek.

Akinek tellett és nagyobb étvágyú volt, az a Múzeum körút elejének két oldalán működő leülős (sőt: felülős) helyet is talált magának. Az Astoria szálloda földszintjén egy igazi népbüfé – mai szóval talán a „gyorsétterem” meghatározás lenne rá a megfelelő fogalom – üzemelt, melynek pultjához oda lehetett állni és meleg ételt ebédelni, például kelkáposzta-főzeléket pörkölttel vagy a (már közmondásos) sült sertésszeletet pirított burgonyával, párolt káposztával. Vele szemben, a Múzeum körút túloldalán, a háború utáni földszintes épületben is működött egy valódi népbüfé, ámbár ott – ha jól emlékszem – csak a szokásos szikkadt zsemle felvágottal és hideg lángos volt kapható... Ja és persze a kemény tojás.

A Múzeum körút másik végén, az utolsó előtti házban egy, az Astoria büféjéhez hasonló kisebb vendéglő működött, meleg ételt is kiszolgáltak a pultból kinövő bárszéken üldögélő vendégeknek. A Csendes étterem a Károlyi kerthez vezető kis utcában még nem létezett.

Megjegyzem még, hogy az Astoria éttermének konyhája a Magyar utcai épületrész alagsorában (pincéjében?) működött, szellőzőablaka az utcai frontra nyílt, vasrácsokkal, de átlátható módon, így az arra járó kisiskolás leguggolva csodálhatta az ételek (a pecsenyék!) adagolását, és természetesen a konyhai izgató illatok párájától nyelhette a nyálát, de hiába.

Egy érdekes étkezési lehetőség volt a Tolbuhin (ma Vámház) körút és a Szamuely (ma Lónyai) utca sarkán lévő sarokházban: a kapualj falán kis üveges szekrényben egy „Étkezde” hirdette az aznapi ebédválasztékot, úgy, ahogy kellett. Leves, főétel, tészták. A választék két-három ételt jelentett. Sajnos az étkezdét sosem tudtam megnézni, de a tulajdonos nevére mind a mai napig emlékszem, és arra, hogy a ház első emeletén fogadták a vendégeket.

A Kecskeméti utcán továbbmenve az ötvenes években alig volt említésre méltó „etetős” vendéglő. A régi hírességek, a Kárpátia, a Kígyó utcai Apostolok működtek, a Százéves is fogadta a vendégeket, aztán a Váci utca már egészen más volt, mint manapság. A bölcsészkartól – amely most egyházi főiskola – a Vörösmarty térig terjedő szakaszon a háború után földszintes épületek maradtak túlnyomórészt. A Kedves eszpresszó – eszpresszó volt, Napoletana... Nem emlékszem másra.

bp_forgacs_20170830.jpg

BALRA: ÜVEGES LECSÓ KÉSZÍTÉSE A BUDAPESTI KONZERVGYÁRBAN 1953-BAN. FORRÁS: DIAFILM.OSAARCHIVUM.ORG – JOBBRA: KONZERVEK ÉS BEFŐTTEK EGY BUDAPESTI KÖZÉRT POLCAIN 1958-BAN. FORRÁS: FORTEPAN, FSZEK BUDAPEST GYŰJTEMÉNY

Akinek nem volt pénze vagy ideje vendéglőben étkezni, az választhatott a hideg „abrak” és a kapható készételek között. A hideg ebédre nem érdemes sok szót vesztegetni, mert igen silány volt a választék, nem egyszer az ember szívesebben megette az esetleg otthon kisütött zsírszalonna zsírját kenyérre kenve – de ezt állandóan nem lehetett csinálni, már csak azért sem, mert zsírszalonnát sem lehetett mindig kapni. Az állami zsír pedig elég ízetlen volt. Maradt a készétel. Ezt nem szívesen ettük, mert teljesen mindegy volt, hogy az üveges kiszerelésben forgalmazott rakott káposztát, babfőzeléket, sertéspörköltet vettünk, mindegyiknek ugyanaz volt az íze. Egyszer azonban meglepő felfedezésre jutottunk: kapható lett egy „Zsíros lecsó” feliratot viselő készétel, ami elütött az addig megszokott egyenkészételek ízétől. A termék sűrű paradicsomszószban úszkáló, nagy darabokra vágott paprikát jelentett, amit félliteres és negyed literes kiszerelésben forgalmaztak. Még a felbontás utáni natúr állapotban is élvezhető volt az íze, felerősítve pedig – kolbásszal, szalonnával, tojással, ami éppen akadt – meglepően élvezhető lett. A nevében feltüntetett zsírt nem tapasztaltuk, de ettől az étkezési élvezet – kellő mennyiségű kenyérszeletek felhasználásával – meglepően izgalmas lett.

Azt túlzás lenne kijelenteni, hogy az egykori zsíros lecsó íze még mindig a számban van, de egyáltalán nem kellemetlen rá visszaemlékezni.

Címkék: Nagybátyám írásai

„FELHŐBE HANYATLOTT A DRÉGELI ROM”

Prusi 2017.08.29. 18:54

Augusztus utolsó hétvégéjén a Börzsönyben tettünk tartalmas kirándulást: éjszaka a 800 éves nagybörzsönyi Szent István-templom közelében sátraztunk, másnap a szlovákiai Ipolyság érintésével jutottunk el Drégelypalánkra. Innen gyalogoltunk fel hazánk történelmének egyik legszentebb helyére: a 444 méter magas sziklaormon álló, 1285 előtt épült Drégely vára a 16. századi török háborúk és a magyar hőskultusz szimbolikus helyszíne. Ali budai pasa 1552-ben 12 ezer fős sereggel ostromolta Drégelyt. Szondi György kapitány másfélszáz katonájával négy napon keresztül tartotta a várat, de az utolsó rohamban valamennyi védő elesett. Szondi alakját a 19. századi irodalmi művek tették a nemzeti emlékezet részévé.

Címkék: természetjárás Dunakanyar