Névjegy

prusidosszie_profilkep.jpg 

E-mail: prusiblog@gmail.com

 

Prusinszki István 2003-ban szerzett újságíró szakképesítést a BKF-en, 2018-ban végzett az ELTE BTK informatikus könyvtáros BA szakán. Középiskolás korától több nyomtatott hírlap és folyóirat munkatársa, 2012-től tematikus blogot is vezet. Érdekli az információtudomány és az informatikatörténet, a múlt és a jelen rejtélyei, valamint az űrkutatás és a csillagászat, hobbija a természetjárás és a fotózás, a Meridián Csoport és a Magyar Ufókutatási Klub alapító tagja. Jelenleg kerületi lapszerkesztő és autós kiadványok olvasószerkesztője.

Ajánló

twitter_koveteshird.jpg

 

alhir_dosszie.jpg

 
pislogas_hirdetes.jpg 

idegenzona_ujfejlec.jpg

  

meridian_logo_hirdetes.jpg

Látogatottság

prusidosszie_olvasottsag_201802.jpg

TÚLÉLŐPRÓBA A HALÁLÚTON

Prusi 2017.11.14. 20:32

Csupán centikkel kerültem el az ütközést a szembejövő Ikarusszal a kanyarban, majd iszonyatos csattanás hallatszott a hátsó tengely felől. Nem „egyszerű” kátyúba futottam: szó szerint megnyílt a föld az autó alatt.

20171114_illusztracio.jpg

ILLUSZTRÁCIÓ: MTI-FOTÓ, JÁSZAI CSABA

„A munkások képzeletek szerint országutat készítenek, melly minden tréfán kivül hazánkban sok helyen búza alá alkalmasabb lenne, mint utazók s társzekerek számára”. Széchenyi István 1830-ban megfogalmazott gondolatai jutottak eszembe, miután Dakar-raliba illő körülmények között sikerült végigzötykölődnünk a Pest megyei Úri és Gomba községet összekötő 3113-as úton.

Az elméletileg megengedett – itt több mint megmosolyogtatónak ható – 90 km/h-s sebesség legfeljebb harmadával szlalomoztunk a szétmorzsolódott aszfaltmaradékon kátyúból kátyúba, gödörből gödörbe, kráterből kráterbe a mindkét oldalon töredezett útszélek között, attól rettegve, melyik pillanatban esik atomjaira alattunk az amúgy dzsiplelkű francia autó.

Ez az „országos összekötő útként” definiált, de még szekérútnak sem nevezhető, alig több mint hat kilométeres szakasz az egymást követő hajtűkanyarokkal, helyenként egy tengelytávnyira szűkülő szélességével, gyalázatosan lekopott burkolati jelzéseivel tökéletesen mutatja „Magyarországnak mai állapotját”: egyeseknek a döbbenettől, másoknak a halálfélelemtől ugrik ki a helyéről a szíve, törnek a tengelyek, repülnek a kerekek, hullanak az alkatrészek, őszülnek az emberek.

Mint arra Gomba község polgármestere a Magyar Közút Kht. Regionális Főmérnökségének 2010-ben (!) írt levelében is rámutatott: a méltatlanul mellőzött út állapota több mint vállalhatatlan: a „kátyúzásnak” nevezett szakszerűtlen aszfaltos tömedékelés teljesen eredménytelennek bizonyul, a Volánbusz Zrt. autóbuszainak és a tanyagondnoki szolgálat naponta többször erre közlekedő járműveinek futóművei záros időn belül, újra meg újra teljes felújításra szorulnak, gyakorlatilag „a 3113-as jelű országos összekötő út első kilométerén közlekedni lassacskán lehetetlen, de mindenképpen veszélyes”.

Nehezen találom a szinonimákat erre a szégyenletesen gyatra útszakaszra, s azon csodálkozom, hogy még nem tört ki lázadás a nap mint nap erre közlekedők körében.

De abban az országban, ahol az autópályák is úgy néznek ki a sok kátyútól, mint egy kockás abrosz, mégis súlyos ezreket gombolnak le a sztrádahasználatért… Abban az országban, ahol tucatjával épülnek az út menti stadionok, ahol úton-útfélen sorozós plakátokat látni, ahol a „balkáni” nem jelző, hanem intézményesített állapot, ahol állítólag minden fontos, csak épp a lényeg sikkad el – ott már valóban csak a csodában lehet bízni. Vagy – mint oly sok esetben – komolyabb tragédiának kell bekövetkeznie ahhoz, hogy végre feleszméljenek az illetékesek?...

Ha ezt nem szeretnék megvárni, inkább kaparják fel egy lapáttal a maradék aszfaltot, és építsenek kisvasutat ezen a nyomvonalon, máshoz úgysem értenek – Úrit pedig már a nevéből adódóan is vonzó turisztikai célponttá lehetne tenni.

Címkék: szubjektív