Névjegy

prusidosszie_profilkep.jpg 

E-mail: prusiblog@gmail.com

 

Prusinszki István 2003-ban szerzett újságíró szakképesítést a BKF-en, 2018-ban végzett az ELTE BTK informatikus könyvtáros BA szakán. Középiskolás korától több nyomtatott hírlap és folyóirat munkatársa, 2012-től tematikus blogokat is vezet. Kerületi lapszerkesztő és autós kiadványok olvasószerkesztője. Érdekli a kommunikáció- és információtudomány, a földönkívüli létformák keresésének alternatívái és a tudomány jelenlegi állása szerint megmagyarázatlan jelenségek, hobbija a természetjárás és a fotózás. Az Idegen Zóna szerkesztője, a Meridián Csoport és a Magyar Ufókutatási Klub alapító tagja.

Ajánló

twitter_koveteshird.jpg

 

retrospektiv_hird.jpg

 

alhir_dosszie.jpg

 

idegenzona_borito.jpg

 

budapest_archivum_hird.jpg

 

pislogas_hirdetes.jpg

Látogatottság

prusidosszie_olvasottsag_201806.jpg

BUDAPESTI FORGÁCSOK XLVIII.

Prusi 2017.10.26. 07:10

GYUFASKATULYA-JÁTÉK

Munka (tanulás) után édes a pihenés, mondják, de a pihenést is egy idő után meg lehet unni. Ha az ember még ifjú (sőt: gyermek) a szabadidejét – ha nem esik az eső – lábtenisszel eltöltheti a Magyar utcában, kiskapuzhat a grundon vagy a Károlyi-kertben, moziba is mehet, vagy ha elég bátor (és van legalább tíz forintja), kirándulhat a Vidám Parkba is – de ne legyünk telhetetlenek.

A hosszú őszi és téli estéken (ha már az olvasásba belefáradtunk) jöhetett egy igen egyszerű asztali játék. Ehhez nem kellett más, mint egy félig-háromnegyedig teli gyufaskatulya és egy üres asztal. Már két személy is játszhatott, de ha többen voltak, az még izgalmasabbá tette a küzdelmet, mert itt ugye versengés indult, ki lesz az ügyesebb.

A játéknak nem volt külön neve (mi legalábbis nem ismertük). Persze zárójelben mindjárt meg is jegyzem, hogy a mai számítógépes játékok mellett egy skatulya gyufa labdába sem rúghat, de a mi időnkben (az 50-es években!) komputer sem létezett.

bp_forgacs_20171026.jpg

Nos, nézzük a játékot! A terítő nélküli asztalt körbeülik a játékosok. Mint tudjuk, a skatulyának (amely téglatest alakú) két szélesebb oldala van, amelynek egyik felén akkoriban például „Szikra biztonsági gyújtó” felirat ékeskedett, a másik oldalán nem volt felirat. A skatulyát az asztal szélére helyezzük úgy, hogy egy kis része azon túllógjon, mert ezt fogjuk „pöckölni”. Ugyanis a dobozt kétféle módon fogjuk meglökni, felfelé természetesen, a levegőbe: az egyik pöckölési mód szerint a hüvelykujjunkat hozzáfeszítjük a mutatóujjunkhoz, a doboz kilógó része alá helyezzük, majd a hüvelykujjunkat felfelé pattintjuk és a doboz máris a levegőbe száll. A másik mód valamivel egyszerűbb: begörbítjük mutatóujjunkat és ezzel a kilógó dobozt felütjük a levegőbe. A doboz a levegőbe repül, majd leesik az asztalra. Ha rögtön leesik a padlóra vagy legurul az asztalról, a pöckölés érvénytelen lesz, a versenyző nem kap pontot, jöhet a következő személy. És itt a lényeg: a pontszerzés. Ha a doboz a feliratos oldalára esik: 2 pont. A felirat nélküli rész: 0 pont. A versenyző mindaddig folytathatja a pöckölést, amíg nem 0-át ér el. Vannak nagyobb pöckölési értékek is: ha a téglatest hosszabbik oldalára esik (vagyis áll meg) a skatulya: 10 pont. Ha rövidebb oldalára esik (ami ritka): 25 pont. Ugye milyen egyszerű? Aki hamarabb eléri a 100 pontot, az lesz a győztes.

Mi, akkori gyerekek hatalmas csatákat vívtunk. Természetesen felnőttek is játszották, nyugodtan mondhatom, mindenki élvezte a pöckölést. A gyakorlott csatázók rafinált módszereket is tudtak alkalmazni, falsot adtak a skatulyának, valamelyik oldalát jobban meglökték, kisebb-nagyobb erővel bucskáztatták a dobozt. Volt rekordnyilvántartás is: ki tudott folyamatosan, hibátlan pöcköléssel legtöbb pontot elérni. A rekorder nagy tekintélynek örvendett.

Ezt a játékot – mondanom sem kell – bárhol lehet játszani.

Címkék: Nagybátyám írásai

FELHŐK KÖZÖTT AZ ŐSZI PILISBEN

Prusi 2017.10.05. 12:18

Túraútvonal: Dömös, községháza – Szentfa-kápolna – Vadálló-kövek – Prédikálószék – Tányéros-völgy – Kecskehát-rét – Nyalka-bérc – Visegrád–Diós, lovaspálya

Szemerkélő esőben indultunk útnak Dömösről, majd négy és fél kilométer alatt 540 méteres szintkülönbséget leküzdve, helyenként félelmetesen meredek ösvényeken kapaszkodtunk fel a Vadálló-kövekhez. Ekkorra már leszakadt az ég, a közeli ormokat is sorra takarták el a fellegek, s mire a 639 méter magasan álló – múlt évben felavatott – prédikálószéki kilátóhoz értünk, sűrű köd borította be a vidéket és fedte el az egyébként csodálatos kilátást a Dunakanyarra, a Pilis és a Börzsöny csúcsaira. Az egyre hevesebb esőzés miatt a szükségesnél rövidebb pihenőt követően meneteltünk tovább, a felfelé vezető ösvénynél jóval kényelmesebb, murvás erdészeti úton, ahol hamisítatlan őszi arcát mutatta a Pilis.

Mintegy kétórás gyaloglás után – miközben lassan szinte teljesen besötétedett – értünk el egy újabb elágazáshoz: a turistaút váratlanul elkülönült a műúttól. Hiába mutatott az újonnan festett turistajelzés Dömös felé, nem szerettük volna a dagonyában végezni, így kénytelenek voltunk a jelzetlen erdészeti úton folytatni viszontagságos utunkat – bízva a legjobbakban. Nem könnyített a helyzeten, hogy a nálam lévő turistatérkép a prédikálószéki kilátó átadása előtt készült, így hiába jártam már korábban többször is a környéken, ezúttal lefelé menet nem tudtam pontosan meghatározni a helyzetünket. Végül – összesen több mint 15 kilométer feszített tempójú gyaloglás után – aszfaltozott útra értünk, ahol már kamatoztatni tudtam helyismeretemet: Dömös és Visegrád között, a diósi lovastanyánál kötöttünk ki. Teljesen átázva szálltunk fel a szerencsére nem sokkal később érkező távolsági buszra, s jutottunk vissza a túra kiindulópontjához, a dömösi községházához. És néhány perccel később elállt az eső...

Címkék: természetjárás