„Oly csodás, ha jön az est / Ha kigyúl ezernyi fény / Szinte égi tünemény / Ez a színes látomás…” – énekelte fél évszázaddal ezelőtt a népszerű táncdalénekes, Németh Lehel. Budapesten még napjainkban is több száz működő vagy örökre kialudt fényreklám található, amelyek múltat idéző neonfénnyel és betűtípussal idézik meg a ’60-as, ’70-es, ’80-as éveket.

Bár az utcai neonreklámokról ma mindenki a szocializmusra asszociál, az első világító feliratok már az 1930-as években megjelentek Budapesten. Többségük a II. világháborúban elpusztult, és a városi neonreklámok második aranykora csak a hetvenes években kezdődött: a városvezetés az 1970-es pártkongresszus után döntött úgy, hogy a turisták által látogatott helyeknek világvárosi hangulatot kölcsönöz a gyakran nem is konkrét terméket vagy márkát – néha egészen abszurd üzeneteket – reklámozó neonhirdetésekkel. A ’80-as évek végére, majd a rendszerváltás után az új hirdetési formák háttérbe szorították a neonreklámokat. A neonokban szép lassan kihunytak a fények, az üvegcsövek összetörtek, a lassan életveszélyessé váló darabokat pedig elkezdték eltávolítani. Napjainkban már többnyire csak fénytelen maradványaikat és az omladozó vastraverzeket láthatjuk az épületek homlokzatán és oromzatán – csupán mutatóba akad néhány üdítő kivétel.

Neonreklámok a két háború között

A neonreklámok története a 19. század közepéig nyúlik vissza, ekkor fedezték fel, hogy a különféle gázokkal töltött üvegcsövekben a villamos áram pompás fényjelenségeket hoz létre. A fény színe a gáztól függ, a leglátványosabb a neon piros fénye, de a köznyelvben minden fénycsövet neoncsőnek szoktak nevezni. A színes csövek világításra nem alkalmasak, annál inkább látványos fényreklámok készítésére. A csövet az üvegtechnikusok tetszőleges formára tudják alakítani, így nemcsak világító betűket, hanem vonalas rajzokat is lehet készíteni belőle.

A fényreklám az 1920-as évekre az éjszakai városkép elválaszthatatlan részévé vált Párizsban, New Yorkban és a pesti Broadwayen is. Az első, háztetőn elhelyezett budapesti fényreklámról 1908-ban számolt be a Tolnai Világlapja. A Brázay-féle mentaszeszt ajánló hajlított csöveket a Szent István körút és a Nyugati tér sarkán álló épületre erősítették fel. Az első hazai mozgó – a Dreher Bakot népszerűsítő – fényreklám rekonstrukciója ma is látható a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. Az eredeti 1925 körül került fel a háztetőre a Nagymező utcában, ahol két épület között „ugrált” a világító kecske.

AZ OKTOGON A HŐSÖK TERE FELÉ NÉZVE 1930-BAN. FORRÁS: FORTEPAN

Az 1930-as években már neonreklámok adtak világvárosi esti hangulatot Budapestnek, amely a két háború között ilyen téren bármely európai város méltó vetélytársa lehetett.

„Majd ha lámpák égnek újra, este fényes lesz az utca, akkor újból egy-két estét átlumpolunk, táncolni fogunk, dalolni fogunk...” – szólt a sláger 1943-ban Budapesten. Az optimista sorok azonban hamarosan értelmüket vesztették, nemcsak azért, mert a fővárost elérő front végleg elvette az emberek kedvét a mulatozástól, hanem mert a háború végére szinte teljesen elpusztultak azok a fényreklámok, amelyek a ’20-as, ’30-as években még beragyogták a pesti éjszakát.

Budapest „neonosítása”

A háború utáni esti félhomályt az MSZMP 1970-es X. kongresszusának döntése oldotta fel, amelyben – Budapest világvárosi jellegének hangsúlyozása érdekében – a főváros neonosításáról határoztak. A programszerű beavatkozás hatására a nagy állami vállalatok reklámbüdzséjük el nem költött részét az év utolsó hónapjaiban hirdetési szempontból jóformán értéktelen neonreklámokra költötték. Aligha volt ugyanis reklámértékük a hiánygazdaságban a „Vásároljon készruhát!” vagy az „Érdemes takarékoskodni!” feliratoknak, csakúgy, mint a BKV üzenetének, amely arra szólított fel, hogy kapaszkodjunk a mozgó járműveken.

Ez már a táncdalénekes Németh Lehel-féle „Neonfényes Budapest” korszaka, amikor a ma is sok helyen látható naiv reklámok születtek. Az egyik legdrágább felületnek számító Oktogon-háztetőkön például ez állt: „Gyűjtsd a vasat és a fémet, add át a MÉH-nek!”, de reklámszempontból szintén elhanyagolható jelentőséggel bírhatott az „Állami Biztosító – a dolgozók érdekeit védi!” szlogen.

AZ ERZSÉBET (LENIN) KÖRÚT A DOHÁNY UTCA SARKÁRÓL A RÁKÓCZI ÚT FELÉ NÉZVE 1968-BAN. FORRÁS: FORTEPAN

A neonoknak három fajtájuk jellemző erre a korra, amikor is a Fővárosi Neonberendezéseket Gyártó Vállalat tervezte, építette és javította az utcára kerülő világító betűket. A szabadon sugárzó csövek mellett megjelentek a dobozbetűk, ezeken a formára hajlított neonok fényét a mögöttük lévő, formájukat követő hátlapok verik vissza, továbbá létezik egy igénytelenebb megoldás is, amikor a felirat betűkre bontva, kis dobozokon helyezkedik el. Mivel a javításhoz is szükség volt a tervekre, több mint húszezer darabot őriztek meg belőlük a vállalatnál.

Később a budapesti központon kívül több vidéki nagyvárosban létesültek kirendeltségek, elsősorban a karbantartások és a javítások egyszerűsítése miatt. Emellett több helyi szórakozóhely és nagyvállalat új megrendelésének is a vidéki kirendeltségek tettek eleget, illetve gyakran alvállalkozóként besegítettek a központnak.

De az egyedi kialakítású fényforrások cseréje körülményes, utángyártása drága, beszerelése szakértelmet igényel. Ezért a hetvenes évek végén egyre elterjedtebbé váltak, majd a kilencvenes években elborították az üzletek portáljait a kevésbé látványos, fantáziában szegényebb, viszont olcsóbban előállítható, fénycsöves belső megvilágítású, plexilapra ragasztott fóliás táblák. Egyes fényreklámoknál nem fóliázott, hanem anyagában színezett plexilapok mögött világítanak a kommersz fényforrások. Több éve próbálkoznak a jóval energiatakarékosabb LED-es technikával, de az egyelőre sem fényerőben, sem esztétikailag, sem hangulatban nem tudta megközelíteni a neont.

A rendszerváltástól napjainkig

A rendszerváltás után a hirdetési piac átrendeződése és a reklámokat hordozó ingatlanok tulajdonosainak gyakran követhetetlen cserélődése végképp pontot tett a neonreklámok történetének végére. Rengeteg szép, míves neon- és egyéb reklám, kultúrtörténeti jelentőségű hirdetés, felirat tűnt el az utcákról. A reklámokat felszerelő cégek többsége jogutód nélkül megszűnt, már senki nem fizeti a villanyszámlát, a viharok széttörték a csöveket, s így csupán néha-néha lehet észrevenni a szürke vázakat a háztetőkön.

Neonhirdetésre ma többnyire csak a multinacionális vállalatok és a legstabilabb márkák építenek, hiszen költségvetésükbe könnyebben belefér ez a reklámforma, amelyet több évre érdemes kitenni. Ez ma már luxusnak számít, hiszen a cégek inkább kampányszerűen hirdetnek, és megjelenésük általában dinamikusan változik. Arra is lehet látni példákat, hogy tökéletesen működő, néhány éves fényreklámok tűnnek el, mert a tulajdonosnak már nincs rá szüksége, vagy a cég nevet, arculatot váltott.

VETŐMAG ÉS ESTI HÍRLAP A BAROSS TÉREN 2013-BAN. FOTÓ: PRUSINSZKI ISTVÁN

Még napjainkban is akad azonban néhány őskövület, amelyet tulajdonosaik nem tüntettek el a háztetőkről. A Déli pályaudvarnál látható „Ne szemeteljen! Segítse munkánkat! Fővárosi Közterület-fenntartó Rt.” feliratot szépen karbantartja, sőt amikor zrt.-vé alakult, annak megfelelően ki is egészítette a vállalat. Az Oktogonon évtizedeken át látható, telitalálatra utaló, animált „Totó-lottó” céltábla és az Erzsébet tér fölött ragyogó „Főz, süt, fűt” fényreklám azonban szomorú sorsra jutott, fenntartásukat ugyanis nem ítélte költséghatékonynak a Szerencsejáték Zrt., illetve a Fővárosi Gázművek.

A még meglévő neonok közül már csak néhány gyullad ki esténként, többségük évtizedek óta nem világít, sokuknak már a fénycsövei sincsenek meg, csak a betűk alapjául szolgáló testek. Gyakran már nem is a hirdetett üzlet működik alattuk, ilyenek legfeljebb elvétve akadnak, működő neonokkal.

Elsősorban a kis üzletek neonfeliratai élték túl az idők viharait, a legjellemzőbb az órásokat, a fodrászokat és a gyógyszertárakat hirdető neonok megléte. Ennek talán az az oka, hogy a fodrászok továbbra is kisvállalkozások formájában működnek, és megőrizték eredeti üzlethelységeiket, a gyógyszertárak pedig állami szabályozás alatt álltak 2008-ig. Azóta számos üzemképes neont megőrző gyógyszertár zárt be.

A magasan, a házak tetején vagy falain lévő nagy neonok közül mára alig maradt meg néhány, ilyen például a Baross téri „Esti Hírlap”, a kicsit odébb látható „Vásároljon készruhát!”, a Rákóczi úti „Sztár” üdítőreklám, a Déli pályaudvarnál a „Ne szemeteljen!” és a „Biztosítás–Biztonság”, a Bem rakparton az „Avtoexport Moszkva”, az Újpesti Áruház monumentális felirata, a Kossuth Lajos utcai Orion és Cordiatic.

Néhány gyűjtő igyekszik menteni a menthetőt, ám a használaton kívüli fényreklámok megszerzése, felújítása drága mulatság, a nagy hirdetések leszerelésének költsége több millió forint is lehet. Ha valaki időben bejelenti egy-egy régi fényreklám eltűnését, az örökségvédelmi hatóság védetté nyilváníthatja és visszahelyeztetheti a feliratot. Így kerültek vissza a körút emblematikus lakástextilüzletét, az Ermát hirdető, harmincas évekbeli logó betűi is.

RÉSZLET AZ ELEKTROTECHNIKAI MÚZEUM NEONPARÁDÉ CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁBÓL 2016-BAN. FOTÓ: PRUSINSZKI ISTVÁN

Sok megmentett neonreklámot őriznek az MMKM Elektrotechnikai Múzeumában, ahol – Neonparádé címmel – a Kazinczy utcai udvar homlokzati falán restaurált, újból működőképes állapotukban mutatják be a műemlékké nyilvánított neonreklámokat. Megtalálható itt az egykori „Patyolat” ruhatisztaságot sugalló fehér hattyúja, a „Csemege” kosara, az antikvárium szimbóluma, a pislogó szemű bagoly vagy a Károly körúti cukrászda „Mignon” felirata. Esti rendezvényeken ezek a régi neonfeliratok teszik hangulatossá a múzeum udvarát, a pincében pedig számos hasonló, leszerelt és megmentett neonreklám vár restaurálásra.

A budapesti utcákon még megmaradt egykori neonhirdetések és -feliratok jelenlegi formájukban már nem tekinthetők reklámoknak, sokkal inkább művészi értékű alkotásoknak és egyúttal kortörténeti emlékeknek, de mindenképp figyelemre méltó, megőrzésre, gondozásra érdemes városképi elemeknek.

PRUSINSZKI ISTVÁN

FELHASZNÁLT IRODALOM: NEONVADASZAT.BLOGSPOT.HU