Rendkívül vegyes reakciókat, heves indulatokat váltott ki az Idegen Zóna társoldala, a Gondolatok az égbolt alól blog bejegyzése – amely egyébként olvasottsági rekordot döntött – a Kakastaréjon történt ufólehívásról. Szerencsére sokkal többen örültek az expedíció sikerének, mint ahányan rosszindulatú megjegyzésekkel illettek minket mérhetetlen irigységükben és bosszúságukban.

Június elején két társammal egy hetet töltöttünk Erdélyben, a Keleti-Kárpátokhoz tartozó Gutin hegységben, az oknyomozással egybekötött utazás apropójáról és eredményeiről készülő könyvünkben részletesen beszámolunk majd. Két éjszakát töltöttünk Kapnikbányán, jártunk Felsőbányán, Aknasugatagon és Máramarosszigeten, majd – megerőltető gyalogtúrát követően – az 1438 méter magas Kakastaréj közelében vertünk sátrat, kilométerekre a legközelebbi lakott településtől. Nem csupán a Gutin-hágóról és az egyik nyáron is üzemelő sífelvonóból, hanem nomád szálláshelyünkről is csodálatos panoráma nyílt a környező hegyekre, a Keleti-Kárpátok északnyugati ormaira.

SORBAN ÁLLÁS

Manapság mindenből minden van, még abból is, amire nem is gondolunk. Régebben persze ez sem így volt. Akkor mindenből kevés volt, tehát mindenért sorba kellett állnunk. Aki nem akkor élt, nem is gondolná, milyen érdekes tapasztalatokat szerezhet az ember „a kevéshez való jutás” harca során. Ne tessék megijedni, békés dolgokról lesz szó!

A sorban állás részben munkaszervezési okból jött létre. A Csemege boltban először az áruért, annak kiválasztásáért álltunk sorba, majd a pénztáros asszony (férfi ezt a munkakört soha nem töltötte be – az ötvenes években vagyunk) előtt sorakoztunk, utána pedig a vételár befizetését igazoló blokkal az árukiadáshoz trappoltunk, ahol persze új sor várt.

Amikor nagy volt az igény valamire, akkor nem kellett semmiféle munkaszervezés, mindenki tudta a dolgát, és beállt a sorba, ahogy kellett. Ha csak az élelmiszer-kereskedésnél maradunk, nos, itt a legváltozatosabb áruféleségekért kellett sorba állni: jött a szomszéd büszkén mutatva a megszerzett két citromot, mire mi is rohantunk a sarki zöldségeshez, persze már hiába, mert a karácsony előtti ünnepekre való tekintettel szállított egy (!) láda citromot régen megvették a szerencsések, más déligyümölcsről egyébként nem hogy nem is álmodhattunk, de elképzelni sem tudtuk, milyen lehet a banán vagy a datolya.

KÍGYÓZÓ SOR A NÉPKÖZTÁRSASÁG ÚTJA (ANDRÁSSY ÚT) 2-4. SZÁM ALATTI RUHÁZATI BOLT BEJÁRATÁNÁL 1975-BEN. FORRÁS: FORTEPAN

Nyáron, szombaton, a hétvége utolsó munkanapján a vakációzó kisdiák értékes szolgáltatást tudott végezni: sorban állt a közeli húsboltnál (a bolt előtt és a boltban tovább), ami megoldotta a délelőtti elfoglaltság nehéz problémáját. Ha a húsbolt készlete elfogyott, lehetett gyorsan tovább vándorolni a vásárcsarnokba (a Tolbuhin körúton – ugye azt tudjuk, ki volt Tolbuhin marsall? A 3. Ukrán Front parancsnoka, a második világháborúban Budapest egyik elfoglalója). A sorállásnál egy érdekes új tevékenység is rögzült: a „foglalom a sort”, ami tekintettel arra, hogy nemcsak a húsért volt tülekedés, hanem a más áruféleségnél is meglévő hiány követelte a sorban állást, értelmes munkamegosztást jelentett. Míg a gyermek valamelyik szülője (nagymamája) más árust terhelt vásárlási kívánságaival, addig a leszármazó egykedvűen parkírozott a húsosnál és fogta a sort, egészen addig, amíg a mama meg nem érkezett, és a többi sorban álló diszkrét – vagy éppen hangos – méltatlankodása közben leváltotta csemetéjét a fárasztó munka alól. Bár a sor tagjainak morgása más esetben is felerősödött: a terhes és kisgyermekes asszonyok előre állhattak a sorban, megelőzve a „régieket”, akik természetesen erősen kétségbe vonták a karon ülő vagy az anya kezét rémülten szorongató bébi hovatartozását („Elhozta a szomszéd gyerekét is, ismerjük már az ilyet” vagy „Pokrócot kötött a derekára, nem vagyunk hülyék!”). Közbevetőleg megjegyzem, hogy egyszer az egykori NDK fővárosában (Berlin – Hauptstadt der DDR), a pályaudvar pénztára előtti sorállás közben odacsoszogott egy öregúr, arcképes igazolványt vett elő, széles mozdulattal megmutatta az ott állóknak, majd elölről négy vagy öt személyt leszámolva ötödiknek vagy hatodiknak beállt a sorba, amit mindenki megjegyzés nélkül tudomásul vett. Azóta sem jöttem rá, mi lehetett e kedvezmény alapja: hadirokkantság, életkor, sok unoka...

A kultúra élvezetéhez jutás sem ment akadály nélkül. Egy-egy nem szovjet film, mint például az Oké, Néró!, a Királylány a feleségem, a Francis vagy egy Heinz Rühmann-film bemutatásakor több tíz méteres sor állt a mozi előtt, majd amikor a jegyszedő beengedett néhány jegyaspiránst, akkor a mozi előcsarnokában, a pénztár előtt tovább kellett sorakozni a terelőkorlát útvonalához igazodva, ami olyan volt, mit valami régi görög díszítőelem valamelyik panteon tetején, vagy mint egy labirintus, de ennek vége látszott, mert a pénztárablakhoz vezetett. Hasonló, de jóval hosszabb terelőkorlát irányította a turistákat lent a Moszkva téri végállomásnál, és fent az 56-os, 58-as és 59-es villamosok végállomásainál. Nagyszerű volt.

A FAV, vagyis az Andrássy út alatt száguldó földalatti vasút igénybe vétele úgy történt, hogy az utasok felsorakoztak egy viszonylag hosszú, a sínnel párhuzamos, korláttal elhatárolt „utasfolyosóba”, aminek a végét lánc zárta el. Amikor a jármű beért az állomásra, a kocsiból kiszállt a kezelő, kiakasztotta a láncot, és annyi utast engedett be, amennyi befért a kocsiba. A többiek vártak a következőre.