Prusi Dosszié

Prusi Dosszié

TÉLI KALEIDOSZKÓP

2016. február 29. - Prusi

DECEMBER 5. – MIT REJT IZSÁKY LÁSZLÓ TITKOS BŐRÖNDJE?

Perlaki Zsuzsanna Éva, a Meridián Csoport alapító tagja az erdélyi aranylemezekről és Izsáky László bőröndnyi hagyatékáról tartott előadást az egri Univerzum Klubban, az EKMK Bartakovics Béla Közösségi Házban. Telt házas előadásában – amelynek végén egyedülálló dokumentumokat is bemutatott – egyebek mellett arra kereste a válaszokat, hogyan sikerült megfejteni az aranylemezek üzenetét, s valóban működik-e az Izsáky László és társai által 1974-ben a Kakastaréj közelében felrajzolt lehívójel.

 

DECEMBER 9. – OROSZ RULETT A METRÓN

Nálam kicsit idősebbek emlékezhetnek még a kettes metrón – közel fél évszázaddal ezelőtt (!) – üzemelt beléptetőkapukra. Mekkora nóvum lesz, ha újra bevezetik őket! Addig is, az utasok rohanva, röhögve lobogtatják a bérletnek álcázott klotyópapírt, sajtcetlit a Kontroll című filmbe illő kétfogú, félszemű „ellenőrök” előtt, és sietnek – talán éppen a halál torkába. Különösen a KöKi–Újpest „viszonylaton”. A hármas metró felújításának odázásával a városvezetés és a kormány orosz rulettet játszik. Nem az a kérdés, hogy történik-e tragédia a kriminális műszaki állapotban lévő vonalon, hanem az, hogy mikor. Majd utána kezdődik az egymásra mutogatás, a felelősök keresése, s persze hirtelen, azonnal, mégis csak lesz pénz felújításra. Tudjuk, hiszen ez minden esetben így szokott lenni. Mivel én nem szeretnék a közeljövőben vizionálható tragédia áldozatai között lenni, addig is bojkottálom a hármas vonalat, és a Határ útról a 99-es busszal közelítem meg a Belvárost. Időben el kell indulni. Miután megtörtént a felújítás, és Rejtő-regénybe illő kétes fazonok helyett „csupán” a beléptetőkapuval kell megküzdeni, talán újra lemerészkedem a mélybe. Bár nem kevés optimizmus szükséges ahhoz, hogy ezt reméljem.

 

DECEMBER 16. – ISMÉT KAPHATÓ A LADA MAGYARORSZÁGON

20151216_illusztracio.JPG

Hónapokig tartó lendületvétellel, nem kevesebb mint három sajtótájékoztató után ma indult újra a Lada forgalmazása Magyarországon. Fontos nap volt ez a mai a budapesti Zay utcában felhúzott első hazai, és egyben első Európai uniós bemutatóterem dolgozóinak és annak a kilenc márkakereskedőnek, akik mostantól új orosz autókat árusítanak majd. Összesen ezer Ladát akarnak eladni az első évben és a menetelés tovább folytatódik majd más európai országokban, ahol az utóbbi években ismét élénkülni kezdett az autópiac és sokan keresik a legolcsóbb megoldást – olvasható a Totalcar cikkében. A mai sajtótájékoztatón elsők között láthattam kedvenc márkám, a Lada Niva megújult változatát.

 

DECEMBER 18. – TÉVES HÍVÁS

– Főnök, mikor pakolhatom az árut?
– Elnézést, nyilván rossz számot hívott.
– Maga nem a logisztikai igazgató? Most érkeztem Marosvásárhelyről, itt állok kint a kocsival.
– Én a főszerkesztő vagyok, szerintem rossz számot hívott.
– Milyen főszerkesztő?
– Milyen áru?
– Hát a Józsi mondta, hogy ezt a számot csörgessem meg, ha ideértem.
– A Józsi megadta az én számomat?...
– Miért, maga kicsoda?
– Nem a maga embere.
– És meg tudná adni a Józsi számát?
– Persze, ha elárulja nekem, hány éves a kapitány.
És itt „rejtélyes módon” megszakadt a vonal.

 

JANUÁR 7. – BÚCSÚ AZ UTOLSÓ MOHIKÁNTÓL

Negyed évszázad (!) után (nálam is) véget ért az asztali PC korszaka. Tegnap reggel a végső „kék halállal” búcsúztunk egymástól. A rendszeres biztonsági mentéseknek köszönhetően szerencsére nem veszett el fontos adat, bár ezúttal is csak hajszálon múlt… Eddig egy tíz éve már leselejtezett gépen végeztem a napi munkát, félig-meddig nosztalgiából. De amikor már a gépet gépekkel sem lehet életben tartani, a memória Alzheimer-kóros volt, és a gépházban is utolsót dobbant a szív, akkor könnyes szemekkel kell búcsúzni az utolsó mohikántól is…

 

JANUÁR 13. – SZÉLESEDŐ EGYÜTTMŰKÖDÉS

Saját statisztikáim szerint eddig – az elmúlt 16 évben – bruttó 7,5 millió karakternyi írásom jelent meg nyomtatásban, és több mint 2,5 millió karakter korrektúrázott, aktualizált elektronikus utánközlésben. Ezzel 32 évesen elértem a 10 millió karaktert, amely összességében több mint kétezer – 75%-ban a helyi, regionális és az országos print médiában, 25%-ban elektronikus médiában publikált – anyagot jelent. Számomra nem a mennyiség, hanem a minőség a lényeg – ráadásul az újságírás helyett egyre inkább a korrektúrázás és a szerkesztés kerül előtérbe –, s még így is havonta több mint 150 ezer olvasóhoz jutnak el nyomtatásban a különböző témákban és periodikákban írt cikkeim. Természetesen most is több kiadóval, megbízóval tárgyalok az együttműködés szélesítéséről, és okkal bízom a legjobbakban… Úgy legyen, ahogy megálmodtam!

 

JANUÁR 21. – EMLÉKTÁBLA-AVATÁS A VÁCI UTCÁBAN

Felavatták és megkoszorúzták dr. Dobozy Elemérné dr. Erdélyi Zsuzsanna emléktábláját lakóházában, a Váci utca 79. szám alatt, a házon belül, a bejárati kapunál. Erdélyi Zsuzsanna néprajztudós, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagja itt élt és alkotott 66 éven át, 1949 júniusa és 2015 februárja között. Az emléktáblát Belváros-Lipótváros Önkormányzata állíttatta – olvasható a Magyar Művészeti Akadémia honlapján.

 

FEBRUÁR 13. – TITKOSÍTÁS ALÓL FELOLDVA

20160213_illusztracio.JPG

Magyar X-akták nyomában címmel tartottam előadást „titkos” hazai ufóesetekről és korábbi oknyomozásaim eredményeiről a Meridián Csoport első alkalommal megrendezett szabadegyetemén az újpesti Öreghalász étteremben.

LÁTSZAT MÖGÖTT A VALÓSÁG

2016. február 25. - Prusi

Kezdő riporterként még bíztam a fénykép objektivitásában és jobbító erejében. Mára, pár évtizedes fotóriporteri múlttal, inkább hiszek abban, ami hihetetlen, és kételkedem abban, ami nyilvánvaló – vallja magáról Horváth Péter Balázs Béla-díjas fotográfus. A Kispesten élő fotóriporter sajátos világlátású, szokatlan képeiben gyakran szürrealisztikusan keverednek az analóg és a digitális technikák. Két éve vezeti a KMO Művelődési Ház Fotósuliját a résztvevők nagy örömére és megelégedésére. Eddig három albuma jelent meg, és 1966-os első önálló bemutatkozása óta szinte minden évben kiállít itthon és külföldön egyaránt. Február elején a kispesti Városháza aulájában nyílt kiállítása Otthonok címmel, amely április 11-ig tekinthető meg.

20160225_illusztracio.jpg

Tovább

BUDAPESTI FORGÁCSOK XXXVII.

2016. február 19. - Prusi

TÁNCOL A TÁNYÉR

Petőfi Sándor írta egyik versében, hogy „...táncol a tányér a borbélyműhelyek előtt”, mert bizony amikor fújt a téli szél, a régi iparos jelkép, a műhely ajtaja fölé kifüggesztett két réztányér összekoccant, figyelmeztetve a műhelyben várakozókat a kinti hidegre, tessék majd jól begombolkozni!

Hol van már a borbélyok réztányérja?! Hogyan nyírnak? És hol borotválnak? Aki e fontos műveletre szánja el magát, jó, ha előtte utánanéz, mert a szakállgyalulást csak az a néhány kiválasztott bolt vállalja, ahol a szigorú egészségügyi előírások ezt lehetővé teszik. Bezzeg kiskoromban, hajvágásra várva, nyugodtan tanulmányozhattam a mester urak borotválási tevékenységét – de azóta sok víz lefolyt a Dunán, változott az élet is. Lássuk, hogyan!

Úgy ötven évvel ezelőtt a Múzeum körúton és környékén válogathatott az ember a fodrászüzletek között. A páratlan oldalon két fodrászat működött, egy női és egy férfi, a páros oldalon egy üzlet várta a vendégeket (ez később gyermekhajvágásra specializálta magát). A Ferenczi István utca elején egy tekintélyes szakemberekből álló férfi fodrászat volt (utóbb itt nyílt a Csendes étterem). Abban az időben az önállóan működő fodrászokat szövetkezetbe tömörítették (kényszerítették?) a hatóságok, bár akadt kivétel is: a Kálvin téren egy (a kék reklám felirat szerinti) állami fodrászat várta a rászorulókat, a Magyar utca végén egy kis üzletben hadirokkant mester dolgozott, ő a férfiakat kezelte, felesége a női vendégeket gondozta. A Királyi Pál utca Tolbuhin körúti sarkához közel egy kis női fodrászat próbált boldogulni – sikerrel, mert amikor a bolt idővel bezárt, a törzsvendégek az egykori „mesternőkhöz” házhoz jártak, gondoskodtak a nyugdíj-kiegészítésről.

bp_forgacs_20160219.jpg

ILLUSZTRÁCIÓ FORRÁSA: FORTEPAN

Nézzük, mit figyelt meg egy ifjú iskolás a borbélynál. (Igen, borbélynál. Nem emlékszem, hogy a fiúk, férfiak máshoz mentek volna, mint borbélyhoz. A fodrász elnevezés akkor csak a női mesterekre vonatkozott.)

A mi környékünkön minden borbély tekintélyes, középkorú úr volt. Igen nagy tájékozottságot árultak el az élet legkülönbözőbb témái között, bennfentes mosollyal társalogtak a kezük alá került vendégekkel. Időnként átszóltak egymáshoz a mesterek és vendégek a szomszéd székben ülő, a témát szintén alaposan ismerő kuncsafthoz, így – a polémiát figyelve – páratlan lehetőség nyílt egy kisiskolás számára a műveltsége szélesítésére.

Ami a hajvágást illeti: a haj nagyját ollóval, a nyaknál egy időben kizárólag kézi hajvágó géppel nyírták , de aztán a technika ide is behatolt. Elektromos gép zizegett az ember füle mellett. A nyak végső simaságát a művelet előtti, bőrszíjon végzett fenés után igazi borbély-borotvával kapta a delikvens. Azután a levágott hajat egy vastag pemzlivel kisöpörték a nyakból (az apraja persze ott maradt), és lehetett menni fizetni a pénztárhoz.

A borotváláshoz már fel kellett nőni, de ez is elérkezett egyszer. Manapság a borotválkozás kényelmes művelet. Régen ez nem volt ilyen egyszerű, pláne ha a természet erős szőrzetet növesztett a felnövekvő ifjú arcára. Nem véletlen, hogy a külföldre (Nyugatra) kijutott honfitársaink első számú csempészáruja (a nejlonharisnya mellett) a borotvapenge volt. Az itthoni, gyenge minőségi pengék ugyanis csak a bőr nyúzására voltak alkalmasok. De mindent el kell kezdeni valahogy, a kiserkent szőr(kezdemény)t valamelyik borbély mester gondjaira kellett bízni. A borbély természetesen borotvával dolgozik, ami egy bicskához hasonló szerszám, rettenetesen éles (vö. borotvás gyilkos), és nagy gyakorlat kell a kezeléséhez. Ha jól emlékszem, a borbélyinasok egy felfújt léggömbön gyakoroltak – ha eldurrant, lehetett újra próbálkozni. A habot egy kisebb porcelán(?) tányérkában „verték fel”, majd ecsettel felvitték a vendég arcára, és kezdődhetett a munka: ez a veszélyes művelet nem gátolta meg a borbélyokat abban, hogy amíg az arcbőrt kifeszítve villámgyorsan lehúzták a szőrzetet, ne folyjanak bele valami érdekfeszítő beszélgetésbe, kihagyva az eljárás alá vont ifjút, akinek orrát épen felfelé hajlították, a kisebb szőrszálakhoz való hozzáférés céljából. És már készen is voltunk. Semmi karcolás, semmi vér, semmi gyötrelem. A maradék hab letörlése, egy kis vizes szivacs, timsó, és jöhet a pénztár.

És én otthon fél órát kínoztam magam egy hazai pengével, na ja, hol voltak akkor még a mostani csodagépek, a hárompengés, hajlékony megoldással.

BUDAPESTI FORGÁCSOK XXXVI.

2016. február 03. - Prusi

EGY TORNATEREM EMLÉKÉRE

Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, a Belvárosi templom melletti épületegyüttes valamikor az ELTE bölcsészkarának adott helyet. Manapság a Piarista Gimnázium, a piarista rend és a Hittudományi Főiskola használatában áll, mint a háború előtt. Ez két épület, közöttük egy nagy boltíves átjáró, itt közlekedett a 8-as busz is, amely innen kétszer jobbra fordulva érte el az Erzsébet hidat.

Az épületegyüttest szépen felújították, viszont a boltív alatt már csak gyalogos közlekedés van, a busz máshol jár.

Az egykori bölcsészkarnak a Százéves étterem bejáratával szembeni kapuján keresztül lehetett feljutni az azóta megszűnt Egyetemi Színpadra. Az Egyetemi Színpad alatt volt az a nagy tornaterem, amelyről szeretnék írni.

A tornateremben az egyetemi hallgatók testnevelésóráit tartották, télen azonban a délutáni és az esti órákban az ELTE sportklubjának, a BEAC-nak engedték át. A BEAC (Budapesti Egyetemi Atlétikai Club) számos szakosztállyal rendelkezett, és számos kiváló sportolót tudhatott tagjai között. Ez így volt már 1898 óta, amikor a klubot alapították. Amíg az időjárás engedte, tavasztól őszig az atléták az egykori Mező, majd később (az átnevezett) Kőrösi József utcai sportpályán tartották edzéseiket. A pályához csatlakozott a kézilabda, röplabda és kosárlabda lebonyolítását szolgáló többi szabadtéri pálya is, a teniszpályákkal együtt. Sajnos ezt a nagy hagyománnyal rendelkező sporttelepet a Skála áruház építése miatt az egyetemtől elvették (hozzáteszem: azóta a Skálát is elbontották, helyén az Allee komplexum áll).

bp_forgacs_20160203.jpg

AZ EGYKORI FÖLDSZINTI TORNATEREM HELYÉN ÉTTEREM NYÍLT, AZ ÉPÜLETBEN NAPJAINKBAN A PIARISTA KÖZPONT MŰKÖDIK. FOTÓ: BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR

De térjünk vissza a tornateremhez, amiről már csak múlt időben lehet beszélni, mert a helyén vendéglő nyílt, méghozzá igen nagy alapterülettel, hiszen a tornaterem is impozáns méretű volt. Most a tér felől is be lehet jutni a helyiségbe, korábban – az átépítés előtt – ez nem volt így. Az „A” vagy a „B” portán felcaplattunk az első emeletre, majd végig a folyosón, a hátsó lépcsőn le a földszintre az öltözőkig. Természetesen a lányok és a fiúk külön öltöztek. A fiú öltözőből egy kis „folyosón” lehetett bemenni a terembe. E „folyosó” egyik oldalán az edző és a szertáros szobája, a másik oldalon a szertár volt. A lányok öltözője közvetlenül nyílt a terembe.

Aki először lépett be a tornaterembe, elámult a látványtól. Magas falak, az egyik oldalon fenn végig galéria, a Duna felőli oldalon – a labdák ellen – rácsokkal védett ablakok, hátul bordásfalak, kötelek, súlyemelő készlet, a padozatot pedig masszív parketta borította. Hosszú és széles volt a terem: méreteit most is lehet látni, ha kívülről beles az ember a vendéglő üvegablakain.

Az atlétákon kívül a női röplabdázók és az asztaliteniszezők is itt tartották edzéseiket, a tájékozódási futók csak öltöztek, aztán nekivágtak a budai hegyeknek.

Az edzés – viccesen: a „trenya” – bemelegítésként (és persze szórakozásként) kosárlabdázással kezdődött, utána igen erős, izzasztó és kegyetlen (!) gimnasztika, különféle ügyességfejlesztő és erősítő gyakorlatok, majd – amit teremben lehetett – ugrások, nehéz medicinlabda-dobások, szökdelések, rövid sprintek. Mikor a mezből (trikóból) már facsarni lehetett a vizet – nos, akkor vége lett a közös „mozgásnak”. Utána lehetett még súlyt emelni, kicsit szusszanni, és levezetésként még egy kis kosárlabda – ezzel az edzésnek vége lett. Az egész két órába belefért.

Most már mindez a múlté.

A ’70-es években a magyar atléták Európában nagyon jól szerepeltek. Ebben az egykori tornateremben több magyar bajnok, válogatott versenyző és csúcstartó végezte a téli edzéseit.

süti beállítások módosítása