Névjegy

prusidosszie_profilkep.jpg 

E-mail: prusiblog@gmail.com

 

Prusinszki István 2003-ban szerzett újságíró szakképesítést a BKF-en. Középiskolás korától több nyomtatott hírlap és folyóirat munkatársa, 2012-től tematikus blogokat is vezet. Érdekli a várostörténet és az információ-tudomány, hobbija a természetjárás és a fotózás, a határtudományos témákkal foglalkozó Meridián Csoport alapító tagja. Jelenleg kerületi lapszerkesztő, autós kiadványok olvasószerkesztője, valamint az ELTE BTK informatikus könyvtáros szakának hallgatója.

Ajánló

twitter_koveteshird.jpg

 
pislogas_hirdetes.jpg 

idegenzona_ujfejlec.jpg

  

meridian_logo_hirdetes.jpg

Látogatottság

prusidosszie_olvasottsag_201709.jpg

ŐSZI KALEIDOSZKÓP

Prusi 2016.11.30. 10:28

SZEPTEMBER 11. – KIRÁNDULÁS A BUDAI HEGYEKBEN

dsc01764.JPG

 

OKTÓBER 15. – HUSZONÖT ÉVES A MAGYAR INTERNET

Hat évvel az internet első bejegyzett domainneve után, 1991. október 15-én hajnali 2 órakor megszületett az első .hu-ra végződő internetes cím. Az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézet weboldala, a sztaki.hu indulása után nem sokkal jött el a hazai internet elindulásának pillanata a SZTAKI és a bécsi műegyetem között. Bár az első bejegyzett cím a sztaki.hu, azonban az első igazi, megtekinthető magyar honlap a Budapesti Műszaki Egyetem által 1993-ban indított bme.hu volt – írta a hvg.hu.

 

NOVEMBER 5. – TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁN A MERIDIÁN CSOPORT

„The Anthropology of Encounters – A találkozások antropológiája” címmel rendezett konferenciát a Magyar Kulturális Antropológiai Társaság 2016. november 4-5-én a Szegedi Tudományegyetemen. A MAKAT IV. vándorkonferenciáján Juhász Péter kulturális antropológus az „Evilág és túlvilág: mítosz és valóság találkozása” szekcióban tartott, Harmadik típusú idegenségek című előadásában a Meridián Csoport tagjaival – köztük a két alapítóval, Zsuzsival és velem – készült kutatás eredményeit ismertette.

 

NOVEMBER 17. – NEONPROJEKT AZ EGYETEMEN

A budapesti neonreklámok történetét feldolgozó és a még meglévő „retróneonokat” dokumentáló, általam kezdeményezett projekt sok hely- és kortörténeti érdekességet tartogat. Az elmúlt húsz évben indult, de be nem fejezett hasonló projektekkel ellentétben az én lelkesedésem töretlen maradt, amelynek rövidesen meg is lesz az eredménye, mihelyst az egyéni dokumentálásból idén egyetemi csoportmunkává avanzsált – és számos további lehetőséget rejtő – projekt jelenleg még folyamatban lévő fázisa lezárul. Ennek kapcsán jártam tegnap az Elektrotechnikai Múzeumban, ahol dr. Antal Ildikó igazgató megmutatta az átmenetileg pincébe száműzött, restaurálásra váró „kincseket”, például az egykori Tanács – azaz Károly – körúti bazársorról leszerelt neonokat. Remélhetőleg a végső pusztulástól is sikerül őket megmenteni, s ehhez a magam módján szeretnék majd hozzájárulni, hiszen minden leltári szám mögött rejlik egy történet.

 

NOVEMBER 24. – VÉGSŐ BÚCSÚ A NÉPSZABADSÁGTÓL

20130203_koltozes_margojara_2.JPG

Népszabadság-búcsúztatót tartottak a Politikatörténeti Intézetben, az egykori lap egykori munkatársai mellett régi olvasók, médiaszakemberek, társadalomtudósok, fiatalok és öregek, és még például néhány, messziről kortalannak tűnő, közelebbről viszont jobb sorsra érdemesnek mutatkozó költő jóvoltából gyakorlatilag telt ház mellett – tudósított a Népszava az eseményről, amelyen édesanyámmal együtt én is részt vettem. Tizenhat éves koromtól, 2000-től 2004-ig voltam a Népszabadság Budapest mellékletének állandó külső munkatársa. Erről az időszakról Egy költözés margójára címmel 2013-ban írtam visszatekintést.

Címkék: kaleidoszkóp

BUDAPESTI FORGÁCSOK XLIII.

Prusi 2016.11.19. 21:15

A MEZŐ UTCAI BEAC-PÁLYA

A címben szereplő Mező utcát már régóta Kőrösy József utcának hívják, a BEAC-pályát pedig lebontották, így akit érdekel a téma, az se a Mező utcát ne keresse, se az ottani pályát, mert nem fogja megtalálni.

A pálya kialakítására és megnyitására 1901-ben került sor, majd a korszerűsítés az 1920-as évek elején történt, a végleges kialakítás (lelátók, klubház) azonban 1935 -re valósult meg. Így lehetővé vált, hogy az atlétikai versenyek, a futball-, kosár-, kézi- és röplabdameccsek, valamint a tenisz egy telepre kerülhessenek. Természetesen kezdetben mindent salakpályán rendeztek, és csak az 1965-ös budapesti Universiade eseményeihez csatlakozóan került sor a kosárlabda pálya bitumenes borítására és a lelátók korszerűsítésére, valamint az atlétikai pálya kisebb átrendezésére. (E témához kapcsolódóan jegyzem meg, hogy az 1965-ös Universiadén résztvevő kubai csapat a BEAC-pályán edzett, és e sorok írójának volt szerencséje közelről látni a legjobb kubai sprintert, Figuerolát, aki később beállította a 100 méteres síkfutás 10.0 másodperces világcsúcsát is éppen Budapesten – de 1967-ben. A másik világhírű résztvevője az Universiadének az amerikai kosárlabdacsapat sztárja, Bill Bradley volt, aki az 1964-es tokiói olimpián bajnokságot nyert csapat tagja volt, és – legnagyobb örömömre – pár méterre tőlem pattogtatta a labdát a BEAC kosárlabdapályáján.)

A futballpálya is salakos volt, bár többször történt próbálkozás a füvesítésre, edzőpálya hiányában a fű nem maradt meg. El lehet képzelni, hogy egy-egy esős napon mit csúszkáltak a játékosok a sárban, hogy nézett ki az öltözék. Nemcsak a BEAC labdarúgói használták a pályát, de a Dél-budai (majd később csak Budai) Spartacus és a Tűzoltó Dózsa is itt rendezte bajnoki mérkőzéseit, nem egyszer majdnem teltházas lelátó előtt.

bp_forgacs_20161119.jpg

FUTBALLMECCS ELŐTT A BEAC-PÁLYÁN 1951-BEN, HÁTTÉRBEN A LÁGYMÁNYOSI DOHÁNYGYÁR ÉPÜLETE. FORRÁS: FORTEPAN

Az atlétikai versenyek után a hétfői nap a helyreállítás napja volt, a szöges cipők okozta „szántás” – különösen a belső körben – igencsak igényelte a gondos simítást és hengerezést.

A pálya hétköznapjaira a versenyzők (a kezdők, az „amatőrök-műkedvelők”, az élvonalbeliek) nagy száma volt jellemző. A létesítmény megközelítése és fekvése igen kedvező volt, a mai fogalmak szerinti parkolási probléma nem létezett, mert autója egy-két (!) szerencsés emberen kívül senkinek sem volt.

Sajnos a pályát használók létszáma és a sporttelep kazánházának kapacitása nem harmonizált egymással: időszakonként, a kifüggesztett rend szerint a szertáros úr megnyitotta (legkorábban 18 órakor) a melegvíz-főcsapot, ami esetenként bő negyed óráig szolgáltatta a fürdőzéshez szükséges kellemes hőfokot, majd utána újabb szünet következett a folytatásig.

A lányok a földszinten, a fiúk az alagsorban és az első emeleten lévő öltözőket használták. Az atlétáknál az a sajátos rend érvényesült, hogy a kezdők maguk hozták a szerelést, majd – ha jött az eredmény és az ismertség – a szertárban lévő fogason tárolhatták az öltözéket, később – ha lett üresedés – jöhetett a zárható öltözőszekrény és a teljes megelégedettség. A jobb versenyzők természetesen egyesületi szerelést kaptak, a melegítőn a BEAC felirattal, a fekete mez elején pedig egy nagy E betű pompázott.

A klubépület első emeletén – az öltözők mellett, de attól leválasztva – a „vezérkar”, a klubvezetés irodái és a nagyobb összejövetelek, például szakosztálygyűlés céljaira alkalmas terem volt. A legfelső szinten vendéglő, nyáron nyitott terasszal és kellemes konyhával működött. A törzsközönség öreg versenyzőkből és szimpatizánsokból állt, akik vidáman kártyáztak és emlékeztek egy-egy nagy versenyre vagy futballmeccsre.

A klubházzal szemközt, az utca másik oldalán a most is meglévő, bár üres épületben az egykori Fényes Elek Közgazdasági Technikum működött (egy időben a Statisztikai Hivatal fennhatósága alá tartozott), a teniszpályák, valamint a kézi- és röplabdapálya mellett a kispiac bódéi, boltjai álltak, most egy óriási betoncsarnok lett a piac.

A 70-es évek közepén aztán jött a buldózer: a pálya túl jó helyen volt, lebontották, és helyére a Skála áruházat építették, melyet 1976-ban nyitottak meg. Azóta ezt is elbontották, és helyére egy még nagyobb komplexumot építettek.

A régi BEAC-pálya mára már csak emlék maradt.

Címkék: Nagybátyám írásai