Névjegy

prusidosszie_profilkep.jpg 

E-mail: prusiblog@gmail.com

 

Prusinszki István 2003-ban szerzett újságíró szakképesítést a BKF-en. Középiskolás korától több nyomtatott hírlap és folyóirat munkatársa, 2012-től tematikus blogokat is vezet. Érdekli a várostörténet és az információ-tudomány, hobbija a természetjárás és a fotózás, a határtudományos témákkal foglalkozó Meridián Csoport alapító tagja. Jelenleg kerületi lapszerkesztő, autós kiadványok olvasószerkesztője, valamint az ELTE BTK informatikus könyvtáros szakának hallgatója.

Ajánló

twitter_koveteshird.jpg

 
pislogas_hirdetes.jpg 

idegenzona_ujfejlec.jpg

  

meridian_logo_hirdetes.jpg

Látogatottság

prusidosszie_olvasottsag_201702.jpg

BUDAPESTI FORGÁCSOK XLII.

Prusi 2016.10.12. 20:18

TÉLI RUHÁZAT ÉS EGYEBEK

Bár a tél még odébb van, érdemes a hideg időjárás elleni védekezés néhány korábbi megoldásairól egy-két mondattal megemlékezni.

Az usánkát sokan ismerik, bár talán kevesen tudják, hogy ezt a füles sapkát az egykori szovjet katonák hozták divatba, nem mintha füles sapka azelőtt nem létezett volna. A gyermeki fülek védelmét a kötött sapka tetejéről lehajtható, az áll alatt megköthető két fülvédő szolgálta, így a nagyobb szél sem tudta lerángatni a sapkát, nem okozva ezzel dühös spurizást az ide-oda hempergő fejfedő után. Óvodások és még kisebbek ma is használják. Az usánka bélelt volt, vattás szigetelése megbízhatóan őrizte a meleget, de volt kívül-belül szőrmeborítású is. Hát igen, a nagy Szovjetunióban (vagy a mostani Oroszországban) a zord, 30-40 fokos szibériai mínuszok nem ismernek tréfát. (De máshol is van hideg, érdekességként elmesélem, hogy egy ismerős látogatóként az ugyancsak kemény teleiről híres Kanadában télen, szélben, elegáns nyúlszőrkalapban egy buszmegállót gyalogolt, mire megérkezett vendéglátóihoz. A vendéglátók ránéztek a füleire, és már vitték is a kórházba, nehogy füleit bőröndben utaztassa haza – merthogy elfagytak rendesen.)

Az usánka „kiegészítője” a pufajka, a vattakabát, melyhez vattanadrág is járt, és amely a szokásos télikabátot tökéletesen helyettesítette. Persze nem volt elegáns, de a szabadtéri munkákhoz (vagy éppen a háborúskodáshoz) nagyon megfelelt. Egy időben a pufajka teljesen bevett munkaruházat volt. A Budafoki úton történt munkavállalásom során a műhelyben „szolgálati pufajka” lógott az ajtó közelében, és akinek (persze télen) dolga volt a másik épületben, vállára terítette, és nem törődött az udvar metsző szelével.

bp_forgacs_20161011.jpg

TÉLI ÉLETKÉP 1953-BÓL, A MAGYAR RENDŐR CÍMŰ FOLYÓIRAT ARCHÍVUMÁBÓL. FORRÁS: FORTEPAN

Mostanában irhabundát nem látok, valószínűleg senki nem hordja, de gyerekkoromban sokszor találkoztam viselőivel. Akkoriban – és közvetlenül a háború után még gyakrabban – a régi fazonú, válltól derékig zsinóros, deréktól majdnem bokáig érő bundák sem voltak ritkák, még a gyerekeknél sem. A Kecskeméti utca elején lévő szűcsmester kirakatában bundák, szőrmesapkák, női félbundák, szőrmegallérok és kucsmák emlékeztették a járókelőket a hidegre – még nyáron is, igaz, a mester nyáron (természetesen) zárva tartott. A kucsma sok formában létezett, én a legtöbbet csonka gúla (kúp) alakban láttam. A kucsma kívül őrizte a birka gyapját, és nagyon jól lehetett a fülre is húzni. Egyszer – talán második általánosba járhattunk – kaptunk egy vidéki illetőségű (ha jól emlékszem, kicsit túlkoros) új fiút, aki hatalmas fekete kucsmát hordott sapka gyanánt, amolyan „Kincskereső kisködmön”-ben szereplő módon. Persze mindenki felpróbálta a kucsmáját, tetszett nekünk.

A télikabát vastag vatelinbélése és elnyűhetetlen krombi (vastag, bordázott) szövete biztos védelmet nyújtott a csikorgó fagy ellen. Bár a Fővárosi Ruházati Bolt Vállalat (a híres RB) krombi szövetű kabátot nem árult, a háború előtti időkből megmaradt, kissé kopott kabátot az ügyes maszek szabók gyönyörűen kifordították, mint például Gábor bácsi, aki a Kelenföld egyik kis utcájában vidáman „fusizott”, hiszen szakember volt. Napközben a szövetkezetben, este otthon a „magánrendelés” keretében – szigorúan a megbízható ismerősök részére – szabott, varrt mindenki megelégedésére.

Közismert volt az ún. sofőrbunda, amely kívül szövet-, belül szőrmebélés-konstrukció volt, igazodva a korabeli gépjárművek téli tulajdonságaihoz, ugyanis a fűtés vagy hiányzott, vagy a motorból igen szerényen beszivárgó meleg levegőt jelentette. Nem beszélve a villamosok nyitott, huzatos peronjáról

Különleges és divatos volt az ún. viharkabát. Ez az okkersárga, víznek, szélnek ellenálló kabát gumírozott anyagával – bélés nélkül is – télen is használható volt. Hátán, a nyaknál háromszög alakú kapucni, melyet a sapkára, kalapra is rá lehetett húzni, bár egy erősebb szél nem egyszer hátrafújta a „sátrat”, de nem mindig fújt a szél. Derékban övvel szoríthattuk össze a kabátot. Volt „feles”, a comb kezdetéig húzódó szabással,de volt a térd alá szabott változat is, olyan, mint egy nagykabát. Egyszer egy egész telet – két pulóverrel – kibírtam feles viharkabátban, de akkor még fiatal voltam.

Címkék: Nagybátyám írásai