Prusi Dosszié

Prusi Dosszié

FORRÓDRÓT A HIDEGHÁBORÚBAN

2015. június 27. - Prusi

Kevés olyan távközlési berendezés található a világon, amelyről a hidegháború évtizedeiben annyi szó esett volna, mint a Moszkvát és Washingtont összekötő speciális távíró-, majd telefonvonalról. A „vörös telefonként” elhíresült forródrót eredetileg azért jött létre, hogy minimálisra csökkentse egy nukleáris katasztrófához vezető tévedés valószínűségét. S bár e célból szerencsére soha nem volt szükség a különleges kapcsolatra, a később műholdakkal felváltott rendszer számos ellentét elsimításában segített a két szuperhatalom között, és a világ fajsúlyosabb konfliktusai láttán biztosra vehető, hogy a forródrótra a jövőben is szükség lesz…

20150627_illusztracio_1.jpg

Tovább

KÉTSZÁZ ÉVIG VÁRTA VENDÉGEIT A FEHÉR KERESZT

2015. június 25. - Prusi

A Batthyány téren, a vásárcsarnok vörös téglás épületének szomszédságában egy kicsi, megszürkült épület húzódik meg, jó néhány lépcsőfokkal az utca mai szintje alatt. Kevesen gondolnák, hogy ez a szerény palota – amely ma fővárosunk egyetlen számottevő rokokó műemléke – úgy két és fél évszázaddal ezelőtt még Buda egyik legismertebb fogadója volt.

20150625_illusztracio_1.jpg

AZ EGYKORI FEHÉR KERESZT FOGADÓ ÉPÜLETE A 19. SZÁZAD VÉGÉN.
FORRÁS: MKVM

Tovább

BUDAPESTI FORGÁCSOK XXIX.

2015. június 22. - Prusi

LÉGÓTANFOLYAM

A címbeli „légó” szó nem elírás, nem a közismert legó játékot akarja jelenteni, hanem a légoltalmi tevékenység rövidítése. Abban nem vagyok biztos, hogy a mai közönség nagy része tudja-e, mi volt a légó, sőt, e tevékenység utódját – a polgári védelmet – sem biztos, hogy ismeri. Manapság már „katasztrófavédelem” védi az állampolgárt és vagyonát (meg egyebeket). Nem szeretnék kukacoskodni, mások is szösszentek ezen, de nyilván helyesebb/pontosabb elnevezése ennek az új szervezetnek a „katasztrófa elleni védelem” lett volna, de ez bonyolult, viszont a „katasztrófa-elhárítás” talán elfogadhatóbb – mindegy.

Szóval: légótanfolyam. Harminc-negyven évvel ezelőtt munkahelyeinken rendszeresen összetrombitáltak minket egy kis továbbképzésre, ami sajnos munkaidő után kezdődött, az üzemi étkezdében vagy a díszteremben, és hallgathattuk a kerületi polgári védelmi szervezet ünnepi egyenruhába öltözött, általában már nyugdíjas őrnagyát vagy alezredesét, hogy mit kell tennünk, ha hazánkat különböző borzalmas támadás éri. Gáztámadás, vegyi anyagok pusztítása, légi támadás és testi sérülések elleni védekezés részletes és komoly ismertetése töltötte ki az előadás időtartamát. Természetesen a légópince fogalma, feladata, felszerelése is szóba került, többször is hallhattunk erről, nem egyszer harsány nevetéssel összekötve, amikor egy-egy „érdeklődő” hallgató kíváncsi volt, hogy légitámadás esetén a „vizsla kutyát vagy a cirmos macskát is le lehet-e vinni a pincébe, és mi lesz, ha összeverekednek?” Már nem emlékszem a szakszerű válaszra, de az én kérdésemre (akkor még érdeklődő típus voltam) nem kaptam elfogadható választ: „Tessék mondani, a tízemeletes lakótelepi házak lakói hova vonuljanak, hiszen nincs pincéjük?” Az ales nem jött zavarba: „Erről majd az illetékes hatóságok időben tájékoztatják a lakosságot” – mondta. A hallgatóság hangulata nyilván összefüggött a békebeli helyzettel, kit érdekel ilyenkor a gázálarc, a légoltalmi sisak, az elsötétítés és más hasonló háborús fogalmak gyakorlati alkalmazása? Pedig a felkészülés/felkészítés az utolsó háborúban – a visszaemlékezések szerint – eredményes volt, sok ember élete múlott ezen a nagy pusztítás közepette.

bp_forgacs_20150622.jpg

LÉGIVESZÉLYRE FIGYELMEZTETŐ PLAKÁT ÉS LÉGOLTALMI TANFOLYAM RÉSZTVEVŐI 1941-BEN BUDAPESTEN. FORRÁS: FORTEPAN

Persze én már túl voltam a „Légópince használata háború esetén” című foglalkozáson, mert az 1956-os forradalom idején volt alkalmam gyakorolni a tennivalókat. Mivel a Múzeum körúti lakásunk körül már 23-án délutántól zajlottak az események, nem volt meglepő, hogy 24-én reggel szüleimmel együtt levonultunk a pincébe terepszemle céljából, és rá egy napra – a többi lakóval együtt – be is rendezkedtünk a pincelakásra. Szüleink korosztálya kivétel nélkül átélte az utolsó világháborút, a nagyszülők pedig már az elsőt is – szóval volt praxis. Ekkor kaptam én az első légókiképzést a legfelkészültebbektől. Erre igencsak szükség volt, mert a félelmetes géppuskaropogás, a mennydörgő ágyúrobaj, robbanás olyan közel volt hozzánk, mintha udvarunkon harcoltak volna a résztvevők. Ekkor tudtam meg, hogy a légnyomás okozta testi károsodás ellen ki kell tátani a számat, nehogy a dobhártyám beszakadjon, az ablakokat ki kell nyitni, nehogy a léghullám betörje, az esetleges boltív alatt való álldogálás a legbiztonságosabb födémomláskor, az ajtó elé ne álljunk, mert a puskagolyó vagy a repeszdarab átmegy rajta könnyedén, a felső emeleti lakásokból feltétlen költözzünk le, mert egy eltévedt akna végzetes lehet. (Az utolsó emeleten lakó Bandi bácsi, nyugállományú huszárezredes persze csak legyintett a tanácsokra, az egész forradalom alatt fenn maradt, és ott olvasta kedvenc Herczeg Ferenc-köteteit – igaz, udvari lakásban lakott.)

Mi viszont kilőtt utcai ablakaink miatt – akkor már az éjszakák is hűvösebbek voltak – lent aludtunk a szép, tiszta légópincében, ahogy elő volt írva. Igaz, szüleink a tennivalókat régen tanulták, de mindent megjegyeztek, ahogy kellett.

süti beállítások módosítása