A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban „Vendéget látni, vendégnek lenni” címmel nyílt állandó kiállítás, „A Meseautótól a Merkurig” című időszaki kiállítás pedig a hazai gépjármű-kereskedelem történetét mutatja be.

A „Vendéget látni, vendégnek lenni” című vendéglátás-történeti állandó kiállítás a 19. század végi és 20. század eleji otthoni és hivatásszerű hazai vendéglátás tereit mutatja be egy városi skanzen jellegét öltve, elsősorban enteriőrökön keresztül. A látogatók megismerhetik, hol és hogyan töltötte szabadidejét a hajdani polgár, hova utazott, hol szállt meg, mit rendelt asztalához. Megelevenedik egy korabeli szálloda, egy kávéház és egy étterem, továbbá egy cukrászda cukrászműhellyel és egy középpolgári család otthona. Az érdeklődők betekintést nyerhetnek a korabeli mulatók és fürdőhelyek világába is. De azt is megtudhatják, mi volt a szállodai boyok feladata, vagy kipróbálhatják, milyen sommelier válna belőlük. Megtanulhatják és otthon is kipróbálhatják a leghíresebb magyar ételek és édességek eredeti receptjeit is, amelyek méltán tették konyhánkat világhírűvé.

A szeptember 27-ig megtekinthető időszaki tárlat 1900-tól 1989-ig ismerteti a hazai automobil- és motorkerékpár-kereskedelem múltját. A Meseautótól a Merkurig című kiállítás bemutatja a magyar gépjármű-kereskedelem történetét a 20. század elején létesített első kereskedésektől az 1989-es rendszerváltásig. Feltárul egy érdekes, izgalmas szakma múltja, szó esik budapesti és vidéki kereskedésekről, az autókereskedelem szociológiájáról, a reklám és az autók kapcsolatáról. Külön részt szentelnek az autó- és motorkerékpársport históriájának, amely számos ponton kapcsolódott a kereskedelemhez.

SZÖVEG: AZ MKVM HONLAPJA
FOTÓK: PRUSINSZKI ISTVÁN

Hamarosan elérkezhet az az idő, amiről a legtöbb sci-fi író évtizedek óta álmodik. Amint a NASA Dawn űrszondája alaposan feltérképezi a Cerest, és a New Horizons szemügyre veszi a Plútó-rendszert, az emberiség elvégezte a Naprendszer feltérképezését, és megkezdheti a komplexebb, akár emberes missziók, végezetül kolonizáció megtervezését is – olvasható a hirado.hu összeállításában.

A Szentföldről Isztambulon át Amerikába vezetett egy ősi pergamen lapjaira írt imakönyv kalandos útja, amely görög nyelvű sorai alatt szabad szemmel láthatatlan tudást örökített meg, de a kézirat kiemelkedő jelentőségéről csupán a legmodernebb technológia révén szerezhetett tudomást a közvélemény. Ekkor derült fény arra, hogy az eredeti pergamen a híres görög matematikus, Arkhimédész korábban ismeretlen tanulmányát tartalmazza, amely egészen más megvilágításba helyezi a napjainkban alkalmazott tételeket, és talán a történelem menetét is megváltoztathatta volna…

AZ APÁCZAI A CUKOR UTCÁBAN

1955-ben a Reáltanoda utcai iskola – a későbbi Eötvös József Gimnázium – épületéből az általános iskola végzős negyedik osztályosait átirányították a Cukor utcai – régies szóhasználattal – „mintaiskolába”, így az ötödik osztályt többen már itt kezdtük. (Páran az Irányi utcai „suliba” kerültek, ami a lakóhelyüktől függött.)

Abban az időben ez az iskola vegyes oktatási tevékenységet folytatott: a hátsó épületszárnyban még működött az óvónőképző, a nyitott ablakon át néha hallottuk a hegedűszót, hiszen a leendő óvónők zenét is tanultak; néhány „tiszta” leány- és fiúgimnáziumi osztály is létezett. Ehhez jöttünk mi, az általános iskola ötödik osztályosai.

Az iskola bejárata akkoriban a Cukor utcából nyílt, ezért is hívták Cukor utcai iskolának, az Apáczai Csere János nevet később kapta.

Nyolcadik után a tanulást ugyanott, a gimnáziumban folytattuk, de már koedukáltan, ami új időszámításnak felelt meg, vegyes osztályok – tudomásom szerint – addig nem voltak. (Néhány régi iskolaépület fala mindmáig őrzi a „Lányok bejárata” – „Fiúk bejárata” feliratot: ennyire működött korábban a nemek szerinti szétválasztás.)

Az iskola legfontosabb feladata – a mi nevelésünkön felül – az ELTE végzős, tanár szakos hallgatóinak gyakorlati oktatása volt, vagyis mi, diákok voltunk a „kísérleti nyulak”, rajtunk gyakorolták és figyelték a tanítást az egyetemi hallgatók. Az ún. hospitálás során csapatostul látogatták osztályunkat a vendégek, akik a terem hátsó részében elhelyezett hosszú padokon vagy pótszékeken ültek, és hallgatták tanárainkat (és persze minket), hogyan is kell tanítani (és jól felelni).

TANÉVNYITÓ ÜNNEPSÉG AZ ISKOLAUDVARON 1961-BEN. FORRÁS: FORTEPAN

Nézem érettségi tablónkat: középkorú hölgyek és urak tanították a tudnivalókat, ami nem meglepő. Az egyetemi hallgatók számára tanítási tapasztalatokat kellett átadni, ami nyilván megkövetelte a több éves (évtizedes) gyakorlatot. Ezeken a képeken látható, hogy a tanár urak többen voltak, mint a tanárnők. Persze nemcsak a tablóról néző tanáraink oktattak bennünket, hiszen az iskolában eltöltött nyolc év alatt jó pár tanár igyekezett fejünkbe tölteni a tudományt, több-kevesebb sikerrel.

Milyenek voltak tanáraink?

Bár a személyek változtak – kivéve osztályfőnökünket, aki végig a nyolc év alatt terelgette a kisiskolásokból érettségizett, felnőttekké nőtt hölgyeket és fiatalembereket –, nos, érdekes és nagy tudású tanárokat ismerhettünk meg.

Egyik kémiatanárunk – az ötvenes évek körülményeihez igazodva – bölcsész(nyelv)tanári képzettségéhez utólag szerezte meg a savak, lúgok, gázok és hasonló kémiai anyagok tudását, és gyönyörű kísérleteket állított össze számunkra úgy, hogy aki (mint szerénységem) nem kedvelte a vegyjelek világát, még az is örömmel figyelte a nagy vegyi változások laboratóriumi körülményeit. Egy másik kémiatanárunk egyre-másra jelentette meg ismeretterjesztő könyveit, nemcsak a kémia tárgyköréből, hanem a természettudományok egyéb területeiről. Általános iskolai földrajztanárunk később a tanárképző főiskola tanszékvezetője lett. Testnevelőink között is volt, aki idővel feljebb lépett, és a Testnevelési Főiskola/Egyetem oktatója lett. Többszörös magyar atlétikai bajnok is tanította az utánunk következő nemzedéket. Egyik igazgatónk, aki csak minket tanított, nyelvtanárként lebilincselő és vidám egyéniség volt, bár az osztálytermen kívül szigorú arccal tartotta a fegyelmet. Utóbb egy volt gyarmat felsőfokú iskolarendszerének kidolgozásában vett részt. Matematikatanárunk a magyar matematikai közélet jeles személyisége volt. Rajztanárunkról később derült ki, hogy a hazai akvarellfestészet egyik kiemelkedő alakja, gyermekei valamennyien (más területen) a hazai művészeti élet elismert tagjai.

És a tanárjelöltek? Válogatott jégkorongozó, idővel elismert irodalomtudós, egyetemi tanár – néhányan azok közül, akik rajtunk gyakoroltak.

Hát ilyen volt a mi iskolánk, az Apáczai. (Persze voltak más tanáraink is, más emlékek is, akikről/amikről nem írtam. Tessék, tessék, szabad a pálya!)

A világ különböző pontjain számtalan megdöbbentő történet örökíti meg a rejtélyekkel övezett vasútvonalakat, az átokkal sújtott hidakat és alagutakat, valamint az elhagyatott állomásokon és a „nem létező” sínpárokon éjszakánként száguldó kísérteties mozdonyokat és vonatokat. Az Amerikában, Európában és Oroszországban egyaránt ismert fantomvonatokat általában egy-egy katasztrófa évfordulója vonzza a tragédia helyszínére, de az „időutazás” mellett a térbeli áthelyeződés sem jelent számukra akadályt…