NEHÉZ ÉLETEK

Egy mostani televíziós műsorban az egyik résztvevő nem tudta, mit jelent a „deklasszált” szó. Ez manapság már nem meglepő, hiszen miért is használnánk ezt a kifejezést, semmi ok nincs rá. A szó meghatározása a következő (forrás: Idegen szavak zsebszótára, 2001): „eredetileg rangosabb társadalmi osztályból lejjebb került” személy.

Ifjúkoromban nem egy olyan nénivel és bácsival találkoztam, aki egész másként viselkedett, mint ahogy én – tapasztalatlan gyerek – elképzeltem, értve ezalatt, hogy az ismerős személy, aki történetesen vízvezeték-szerelő volt, meggyőző latinsággal idézett egy-egy régi hírességet, én pedig néztem csodálkozva, hogy a szigetelőkócot a vízcsőre csavaró Ödön bácsi vajon honnan ismeri a latin szöveget (azt persze később tudtam meg, hogy Pliniust idézett)?

A deklasszált állapot összefüggött a nehéz életsorssal is – néhány példát idézek, a mai olvasó okulására.

Térjünk vissza Ödön bácsihoz. Ahogy megtudtam, ő a háború előtt folyóirat-szerkesztő és költő volt egy vidéki nagyvárosban, majd a háborút katonatisztként fejezte be, a polgári életbe való visszatérése pedig – nyilván nem önszántából – a vízvezeték-szerelés területére került. Apám mesélte, hogy a bohém szerkesztő úr (mit tehetett egyebet) vidáman fogta fel a „tisztes ipart”, kitanulta a szerelés fortélyait, és egy idő után már „mester úrként”, segítővel az oldalán javította a csöpögő csapokat. Harsány volt és meghökkentő. Vidámságát megőrizte, és nem felejtett el bohémnak maradni sem. Aztán egyszer hallottam, hogy infarktust kapott és meghalt.

Angéla néni régies ruháiban elegáns és mosolygó idős asszony volt, aki németre és angolra oktatta magánórák keretében az utcánk iskolásait. Megjelenésében, járásában volt valami különös, amit akkor nem tudtam megfejteni, de tetszett, és – ha találkoztunk – óvatosan köszöntöttem. Angéla néni tekintetében egy kis pajkosság mindig csillogott, olyan volt, mint egy régi iskolatárs, hát persze, néhány hónapig engem is próbált bevezetni a német nyelvtan bonyodalmai közé, amiből következett, hogy kedvesen érdeklődött iskolai eredményeim felől. „Dasz iszt zer gút” – villogtattam tudásomat, amit a néni elismerően nyugtázott.

Azt akkor még nem tudtam, hogy a háború előtt egy volt miniszter felesége volt, de azt már tudtam, hogy semmi nyugdíjat nem kapott.

ILLUSZTRÁCIÓ FORRÁSA: FORTEPAN

Bandi bácsi éjjeliőrként szolgált az egyik múzeumban, de – balszerencséjére – az 56-os forradalom alatt a szolgálati férőhely – ahol lakott – kiégett, és az öreg az utcára került volna, ha távoli rokona, Amál néni be nem fogadja egyszobás lakásába. Bandi bácsi egy kofferrel, bricsesnadrágban és birgerli csizmában mászta meg a (régi típusú) három emeletet, amikor költözött. Ha találkoztunk, az öregúr erős, recsegős hangon érdeklődött hogylétem felől (12 éves voltam akkor), és lelkesen parolázott velem. Ha jól emlékszem, elmúlt már nyolcvan éves, amikor megélte a forradalmat, és a házba való beköltözés után összeházasodott a vele hasonló évjáratú Amál nénivel, mert „csak úgy” nem „comme il faut” – mesélte egyszer a házmester néni.

Bandi bácsi huszárezredes volt korábban.

Szüleim néha römiztek, általában megszokott ismerősökkel. Az egyik házaspár férfi tagja erős, magas, idősödő ember, akiről megtudtam, hogy fűtő abban a házban, ahol laknak, nem messze a Vígszínháztól. Anyám megegyezett a pár nőtagjával, hogy engem kérnek meg valamilyen kisebb csomag eljuttatására hozzájuk. (A részletekre már nem emlékszem.) A házat megtaláltam, felrobogtam az emeletre, és a kis névtáblát silabizáltam, amibe egy névkártyát erőltettek: „Dr. ………… Antal vármegyei tiszti főügyész”.

Ejha! Kiskorúságom dacára ezen meghökkentem.

Hát ilyenek voltak a deklasszált elemek.

A természetfeletti tulajdonságokkal rendelkező harangokat számos középkori legenda és misztikus történet övezi. A méltóságteljesen felcsendülő harangszó nem csupán a túlvilági erőket vonzza, hanem gyakran önállósítja magát, és a „végzet előfutáraként” a közeledő veszélyekre is figyelmeztet. Több napjainkban is megtekinthető katedrális mellett egy-egy évszázadokkal ezelőtt hullámsírba merült város környékén is lehet hallani a fantomharangokat kongató holt lelkeket.

Egy különleges adottságokkal rendelkező „bűnügyi médium” nem csupán a mozivásznon és a filmsorozatokban érhet el sikereket, hanem a valóságban is bizonyíthatja rátermettségét. Napjainkban állítólag „teljesen megbízható” technológia támogatja a rendőrség munkáját a DNS-vizsgálattól a legfejlettebb számítógépes programokig, mégis világszerte számos paranormális nyomozó segít egy-egy rejtélyes gyilkossági ügy felderítésében vagy eltűnt személy megtalálásában. S bár a nyomozás során felkért parafenoméneket, médiumokat és látnokokat rendszerint megkülönböztetett figyelemmel kíséri a közvélemény, a presztízsveszteségtől és a társadalom megosztottságától tartó igazságszolgáltatás általában nem hozza nyilvánosságra a „természetfeletti módszerekkel” elért eredményeket…

A külföldi sztárokhoz hasonlóan Magyarországon is egyre több ismert személyiség vállalja fel, hogy megmagyarázatlan esemény szemtanúja volt, vagy általa földönkívülinek vélt jelenséget észlelt. Ezek a hírességek nem keresték a találkozást az idegenekkel, gyakran sokáig hallgattak különös kalandjaikról, de végül a nyilvánosság elé álltak saját történeteikkel.