A mai Múzeum körút 7. számú háza csupán egyike volt a pesti adófizetők sorában előkelő helyen álló Unger Henrik bérpalotáinak. A kétemeletes épületet több mint 160 évvel ezelőtt, 1852-ben adták át, elsőként Ybl Miklós pesti romantikus alkotásai közül. Az Unger-ház engedélyezési terveit mégsem Ybl, hanem a kivitelezést irányító Wagner János építőmester írta alá. Ennek magyarázata, hogy a Károlyi grófok uradalmi építészeként működő Ybl Miklós csak 1863-ban kapta meg a céhes mesterjogot, vagyis a korábban beadott terveken felelősségvállalást jelentő aláírása sem szerepelhetett.
A nagystílűen felépített bérház névadója egy Vas megyéből Pestre költözött kovácsmester, Unger Benedek volt, aki az 1700-as évek első harmadában, feltehetően mesterlegényként vetődött Pestre. Hamar megtetszett neki a nyüzsgő, élénk kisváros, így megtelepedett, polgárjogért folyamodott, és miután ezt 1740-ben szerencsésen megkapta, még ugyanezen évben megnősült. Nem sokkal később műhelyt nyitott a város egyik legforgalmasabb helyének számító Hatvani kapu szomszédságában. Ennek köszönhetően alig kellett néhány év, és Unger úr Pest legtehetősebb mestereinek sorába küzdötte fel magát. Idős korában, 1762-ben újra nősült: Hagen Klárát vette feleségül, s frigyükből öt gyermek született. Közülük a két fiú, Antal és Ferenc apja mesterségét folytatta. A család foglalkozását jelezte a megkülönböztető elnevezés is: Schmid-Ungereknek hívták őket, hogy még véletlenül se legyenek összetéveszthetők másokkal.
Unger Benedek a Hatvani és a Kecskeméti kapu közötti igen előnyös fekvésű telken – egészen pontosan a mai Unger-ház helyén – rendezte be műhelyét, amit halála után idősebb fia, Antal örökölt. Ő később felhagyott a kovácsmesterséggel, és az Alduna-soron nyitotta meg „Arany Kasszához” címzett vaskereskedését, amely hamarosan az ország második ilyen jellegű cége lett. Unger Antalnak két fia és két lánya érte meg a felnőttkort. A négy testvér 1847. április 22-én közösen örökölte az Országút 7. számú és a Magyar utca 8. számú ingatlant, de még ugyanezen a napon megegyeztek, hogy az örökség a fiatalabb fiú, Unger Henrik (1809-1877) kizárólagos tulajdona legyen.
Henrik nem folytatta a családi hagyományt. Nem volt kovácsmester, hanem jogot végzett, és házainak jövedelméből élt. Vagyonát az is növelte, hogy komoly szerepet vállalt a kor ipari vállalkozásaiban is, így nem meglepő, hogy az 1870-es évek derekán már Budapest ötödik legnagyobb adófizetőjeként tartották nyilván. A széles látókörű, művelt, hatalmas könyvtárral rendelkező férfiú utazni is szeretett. Tagja volt a fővárosi törvényhatósági bizottságnak, s e tisztsége folytán részt vett a középítési bizottság munkájában is.
Az Unger-ház történetét néhány évvel ezelőtt Hidvégi Violetta dolgozta fel a Hild–Ybl Alapítvány számára. Tanulmányából megtudhatjuk, hogy az Unger Henrik által 1847-ben örökölt telken csak 1852-ben kezdődhetett el az építkezés, melyet alighanem a forradalom és szabadságharc, valamint az azt követő zavaros időszak hátráltatott. Az épület a korabeli sajtó figyelmét is felkeltette: érdekessé tette központi fekvése, emeleteinek száma és az építészeti megoldások. „Fővárosunkban e tavasz és nyár folytán feltünő épitkezési kedv mutatkozott mindenfelé… A Magyar utczán a Smidunger-féle ház épül nagy gyorsasággal. Egyik része a Magyar utczára, másik pedig az Országutra szolgáland” – írta a Pesti Napló 1852. július 24-i száma. Egy évvel később pedig, amikor már teljes pompájában állt a nagy átjáróház, ekképpen fogalmazott a korabeli cikkíró: „E ház, mintha mézeskalácsból nyomták volna, oly cifra és mesterkélt. Rajta az épitészet minden stilje képviselve van. Az ember, ha ablakait tekinti, nem tudja, az ivek bizant vagy gót stilben épitvék; az olasz épitészetű második emelet felett tulipán alakú csipkés párkányzat emelkedik akarva a maur-stilt képviselni; a kidülő oszlopocskák faragott kőmüvet árulnak el, holott a czirádák s a cserzett fal minden ékessége gipszből készitvék. Ezt mind szépnek tarthatja a mester s a gazda, de mi izlést nem találunk benne. Lám, lám, van tehát mégis valami az életben, mit pénzen az ember magának meg nem szerezhet.”
Az Unger-ház két homlokzatát – a Múzeum körútra és a Magyar utcára nézőt –, valamint árkádos udvarát Ybl eredetien komponálta meg. Egyetlen részlet sincs az épületen, melyet ne tervezett volna meg gondosan. Az első emelet magasságában például hét kis erkélyt számolhatunk meg: mindegyiket két-két griffmadár támasztja. Figyelemre méltó a ház térkialakítása is: a gazdagon díszített kapualj, a nagyvonalú lépcsőház és az ünnepélyes hatású, fakockákkal burkolt belső udvar mind-mind hozzájárulnak az épület egyedi hangulatához.
Unger Henrik halála után azonban a ház nem maradt sokáig eredeti formájában. Változtak a tulajdonosok, átalakult az épület is. Ybl bizonyára nem gondolt arra, hogy a földszinti helyiségekben később üzletek is működnek majd. A boltportálok és kirakatok mai látványa emiatt egyáltalán nem illik az épület stílusához. Ráadásul a homlokzat utolsó renoválására nem sokkal a háború után, 1951-ben került sor, és az udvar tatarozása óta is több mint fél évszázad telt el. A ma átjáróházként funkcionáló, műemlékként nyilvántartott Unger-házban naponta több száz ember fordul meg, és szembesül még lehangolóbb látvánnyal, mint ami kívülről látható. A piszkosszürke, málló vakolat és a sérült épületdíszek láttán már csak elképzelni lehet, milyen is volt az épület hajdan, fénykorában. Bizony régóta időszerű lenne már az újabb felújítás, hogy ismét a Múzeum körút gyöngyszeme lehessen az Unger família egykori palotája.
PRUSINSZKI ISTVÁN
EREDETILEG MEGJELENT
A NÉPSZABADSÁG 2002. MÁRCIUS 8-I SZÁMÁBAN
