A Szabadság térről nyíló egyik rövid, de annál szélesebb házsor, az Aulich utca 3. szám alatti – néhány évvel ezelőtt kívül-belül felújított – épülete a neves építész, Körössy Albert tervei alapján készült el Walkó Lajos és neje számára az előző századfordulón.

A mai Szabadság tér és a környező utcák a XIX. században még az Újépületként ismert hatalmas épülettömbnek adtak helyet. Csak ennek lebontása után, vagyis 1899-ben kezdhették meg e terület felparcellázását. A telkek többségét nagy vállalatok, a tőzsde, az Osztrák–Magyar Bank, a Postatakarékpénztár, illetve hajózási és vasúttársaságok vették meg, és építtették ide akkor szinte csodaszámba menő, hatalmas palotáikat. A gazdagabbak, tehetősebbek is előszeretettel vásároltak itt telket: így került a mai 3. számú ház helyén lévő, beépítetlen rész 1900-ban az akkor még igen fiatal Walkó Lajos tulajdonába.

A Walkó család a korszak egyik legjelentősebb mesterét, Körössy Albertet (1869–1955) bízta meg az épület tervezésével. Körössy – a Kölcsey Gimnázium és a volt Néprajzi Múzeum alkotója – az új, nyugat-európai művészeti törekvések egyik legkorábbi közvetítője volt, és ebben a szellemben tervezte meg az Aulich utcai házat is. „A homlokzat megoldásánál az volt a fő nehézségem, hogy a telek igen keskeny, a szomszéd házak pedig (amelyeknek magasságát be kellett tartanom) igen magasak és nagy tömegűek voltak. Ha nagy oszlopokat, kiugró párkányokat, erős lizénákat alkalmazok, azok csak még inkább megszűkítették volna épületem arányait. Helyesebbnek véltem tehát a homlokzatot nem a történeti stílusok keretében, hanem egészen szabadon, a modern törekvések értelmében megoldani. E körülményekből szükségképpen az következett, hogy homlokzatomban nem a szerkezeti, hanem a díszítőelemekre fektettem a súlyt” – olvashatjuk Körössy szavait a Magyar Iparművészet cikkírójának tolmácsolásában a lap egyik 1902-es számában.

Épületünknek mind a négy emeletén végigpillantva megfigyelhetjük, hogy az ornamentikában elsősorban az állatfigurák dominálnak – részben kőbe faragva, részben stukkóból. Talán kevesen tudják, hogy ezek mintázásában részt vett a későbbi évek magyar kiállítási pavilonjainak nemzetközi hírű mestere, Maróti Géza is. „Dekoratív motívumaimat egészen szabadon választottam úgy az állatvilág, mint a növényvilág köréből, mivel helyesnek tartom azt a felfogást, hogy nincs a természetben olyan elem, amelyet kellő stilizálással és összehangolással díszítés céljából felhasználni ne lehetne – írja Körössy. – Az új irány ebben a tekintetben is felnyitotta az építészeknek és művészi iparosoknak a szemeit. Buzdít arra, hogy alkalmazzuk mindazt, amelyet már azelőtt is ismertünk, de ne zárkózzunk el új motívumok felhasználásától, sőt keressük azokat. Keressük különösen a flórában, ennek kifogyhatatlan változatossága, a változatosságban is szimmetrikus formái képezik a modern díszítő stílus alapját.” A homlokzat fő dísze a növényábrázolások mellett minden bizonnyal az a csempelapokból álló kerámia falkép, amely a tető oromzatát uralja, s amely ritkaságnak számít Budapesten, ahol inkább a mozaikképek terjedtek el.

Az építtető, Walkó Lajos alig múlt húszéves, és már saját palotával büszkélkedhetett az újonnan kiépülő, elegáns városnegyedben. Walkó Budapesten, majd Lipcsében és Berlinben végezte jogi tanulmányait, ahonnan doktori oklevéllel és ügyvédi diplomával tért vissza a fővárosba. 1911-ben állami szolgálatba lépett: kivételes tudását a Pénzügyminisztériumban értékesítette, ahol nyolcévi szolgálat után eljutott az államtitkári rangig. 1921-ben a Külügyminisztériumba helyezték át, és rendkívüli követté nevezték ki, 1926 októberében pedig már miniszterként dolgozott tovább. Következő évtől számos tanácskozáson, nemzetközi konferencián képviselte a kormányt: 1929 őszén például Mussolini olasz miniszterelnökkel folytatott megbeszéléseket a keleti jóvátétel ügyében, emellett – külügyminiszterhez illően – számos, nagy jelentőségű diplomáciai úton vett részt: tárgyalt többek között Párizsban, Ankarában és Athénban is. 1930 decemberében azonban váratlanul lemondott a tárca éléről, és bár Károlyi Gyula gróf kormányában rövid időre ismét elvállalta a Külügyminisztérium vezetését, hamarosan teljesen visszavonult a politikai életből.

Walkó Lajos csaknem negyven évig, egészen 1937-ig volt tulajdonosa az Aulich utcai háznak, melyet ezután egy cukrászipari társaság igazgatója, majd egy vetőmag-értékesítő részvénytársaság vett meg. Még ekkoriban, a harmincas évek közepén sor került az első nagyobb szabású homlokzati renoválásra. S bár az épület a világháborúban súlyos károkat szenvedett – ekkor veszítette el különleges tetődíszeinek nagy részét –, a következő felújításra csak a hatvanas évek végén került sor, amikor kicserélték a liftet, és tatarozták a belső, keretes beépítésű – vagyis a szomszéd házakkal közös – udvart is. Az ezredfordulón több részletben felújították a házbelsőt és az egykor szebb napokat látott homlokzatot is, amely ismét eredeti pompájában, „diadalmasan mérkőzik a szomszéd óriásokkal”.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A NÉPSZABADSÁG 2001. JÚLIUS 2-I SZÁMÁBAN