SZEPTEMBER 1. – SZIRÉNAPRÓBA BUDAPESTEN

A budapesti lakossági riasztó-tájékoztató rendszer első szirénapróbáját délelőtt 11 órakor tartották. Budapesten három veszélyes üzem – Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyára Zrt., Richter Gedeon Nyrt., Egis Gyógyszergyár Zrt. – környezetében 52 monitoring- és 317 riasztó-tájékoztató végpontot telepítettek, a riasztható lakosok száma megközelíti a 190 ezret. A riasztókat a IV., a IX., a X., a XIII., a XIV., a XV., a XVI. és a XIX. kerületben helyezték el, ezeket a szirénákat minden hónap első hétfőjén tesztelik, de októberben, novemberben és decemberben csak csökkentett üzemidejű próbát tartanak. A katasztrófavédelem vegyvédelmi riasztórendszere abban az esetben riasztja a lakosságot, ha egy ipari üzemből veszélyes anyag kerül a levegőbe. A meteorológiai, vegyi monitoring- és lakossági riasztórendszer a riasztáson és a lakosság tájékoztatásán túl a veszélyes anyag terjedéséről is szolgáltat információkat.

SZEPTEMBER 20. – PIHENŐ A KÉT-BÜKKFA-NYEREGNÉL

Délelőtt felmentem Pilismarótról Dobogókőre a „kerékpározásra kijelölt erdészeti magánúton”. Tizenöt kilométert csak felfelé kell tekerni megállás nélkül, cserébe visszafelé lehet végig száguldani, már amennyire az út minősége engedi. Igaz, egyetlen rossz mozdulat, és meg sem áll az ember a szakadék aljáig... De csak ajánlani tudom az útvonalat, mert nagyon hangulatos, és a Két-bükkfától Pilisszentlélek, Esztergom vagy Pomáz felé is tovább lehet menni.

SZEPTEMBER 27. – SZÉLMALMOK A TÉSI-FENNSÍKON

Tés, a Bakony legmagasabb települése Várpalotától 14, Zirctől 32 kilométerre fekszik. A Tési-fennsík egykor királyi vadaskert volt, és a környékhez több Mátyás-monda is fűződik. A tési szélmalmok ipartörténeti emlékek, ma is működőképes állapotban. Az 1840-ben épült Helt-féle és az 1924-ben épült Ozi-féle szélmalmok jellegzetessége a körbe forgatható zsindelytető, a kőből készült malomtörzs és a hat vitorla. A dunántúli szélmalomipar utolsó emlékei fénykorukban gabonát őröltek, maximális kapacitásuk kedvező szélviszonyok mellett napi négy mázsa volt. A Táncsics Mihály utca 20. szám alatt található egy század eleji, eredeti szerszámokkal felszerelt kovácsműhely, valamint régi földművelő eszközöket és használati tárgyakat bemutató udvar, amely naponta 9–18 óra között tekinthető meg.

SZEPTEMBER 28. – BÁTORKŐ VÁRA

Bátorkő várát a XIII. században építették a Vár-völgy hajlatában, egy kimagasló kőszirtre. A Bakony magasabb hegyoldalai jól elrejtették az ódon sasfészket. A XIII-XIV. században egy váruradalom központja volt, és egyben a hegységen átmenő utak ellenőrzésére, vámszedésre is szolgált. 1326-ban Károly Róbert király birtokába került, majd később a Kont családnak adományozták. A XV. század elején megépült a palotai vár, Bátorkő vára elvesztette a jelentőségét. Állapota fokozatosan romlott, a XVII. századtól Puszta-palotának kezdték nevezni. A vár egy háromemeletes toronyból és egy szűk lépcsőfolyosón megközelíthető, mélyebb szintű bástyából állt. Bátorkő a hagyomány szerint Mátyás király vadászkastélya volt. A Várpalotán többször megforduló Petőfi Sándor egy kirándulás alkalmával, 1843-ban itt írta a Szeget szeggel című versét – olvasható a vár aljában elhelyezett tájékoztató táblán.

OKTÓBER 9. – SZEGÉNY AZ ORSZÁG

Minden hónap elején, a fizetésnapok környékén elcsodálkozom azon, hogy ebben az országban még nem tört ki éhséglázadás. Bármit is harsog a mindenkori kormánypropaganda, szlogenekből nem lehet kenyeret venni a közértben. Elég sokat utazom az országban, és mindenhol mérhetetlen szegénységet, lepusztultságot és elkeseredettséget látok. Szinte minden fejlesztés uniós forrásokból valósul meg, de még így is – és ezt a statisztikák is alátámasztják – balkáni szinten állunk, az utolsók között kullogunk. Ez a valóság, amit nem lehet nem tudomásul venni, hiába ámítanak minket vagy ámítjuk magunkat. Miből él, pontosabban tengődik a magyar emberek többsége? Már önmagában is sokatmondó, hogy a minimálbér összege nem éri el a létminimumot, ezen nincs mit magyarázni. Az állam hivatalosan éhezteti, nyomorba és eladósodottságba taszítja a polgárait, az ördögi körből pedig nincs visszaút. Állítólag „szerényen, de meg lehet élni” a 28 500 Ft-os öregségi nyugdíjminimumból, de még a 22 800 Ft-os foglalkoztatást helyettesítő támogatásból is, ehhez képest a havi 50 632 Ft-ot érő közmunka már ideig-óráig luxuskörülményeket biztosít. Valóban meg lehet élni, egész hónapban paprikás krumplin és zsíros kenyéren, a fűtés, meleg víz és áram nélküli penészes lakásban, depresszióba zuhanva, adósságokban vergődve, életcél és jövőkép nélkül. Megértem azokat, akik ez elől menekülnek külföldre – a számuk százezrekben mérhető –, mert egyszerűen nincs más választásuk. Talán éppen nekik köszönhető, hogy nem tört még ki újabb forradalom, mert a bölcsebb utat választják, és lázadás helyett egyszerűen elhagyják az országot. Ők már nem fognak visszajönni. És vajon mi meddig tűrünk még?

OKTÓBER 11. – FANTOMBUSZ AZ ÜLLŐI ÚTON

Hajnalban, miközben a 950-es buszt vártam, nem kis meglepetésemre villogott nekem egy „SZ27 – Észak-déli metró járműtelep” feliratú rejtélyes busz. De szellemjáratra nem akartam felszállni, így intettem neki, hogy nem kell megállnia. Némi keresgélést követően kiderült, hogy ez egy szolgálati járat, de – mint a VEKE oldalán olvasom – „ezen járatok menetrendjét annak ellenére nem kívánják az utazóközönséggel meghirdetni, hogy az utasoknak joguk van igénybe venni a szolgálati járatok által nyújtott szolgáltatást”. Ímhol például az SZ27-es régi menetrendje, de erre a 2012-es menetrendi átszervezés után nem lehet alapozni, újabb információt pedig nem találtam. Én a 03:09-kor induló SZ27-essel utazhattam volna, de majd talán legközelebb...

OKTÓBER 28. – KIHALLGATÁS A SEMMIRŐL

Ma reggel az ügyészségen kezdtem, mert beidéztek tanúnak egy olyan ügyben, amelyben feltehetőleg én tudom a legkevesebb hasznos információt szolgáltatni. Konkrétan semmit. Így is közel egy órát tartott a kihallgatás. Többször is jegyzőkönyvet kellett módosítani, az ügyész kis híján rám borította az asztalt a végén. Pedig én csak pontosan, őszintén, legjobb tudásom szerint próbáltam válaszolni minden kérdésre… Bár nem szó szerinti jegyzőkönyv készült, a kihallgatás menetéről sokat elárul az alábbi, emlékezetből írt részlet:

„– Ön ismeri-e X. Y.-t? – kérdezte az ügyész.
– Kérem, pontosítsa a kérdést, mert erre így nem tudok válaszolni.
– Mit nem ért ezen? Ismeri vagy nem az illetőt?
– Nem azt mondtam, hogy nem értem, hanem azt, hogy nem tudok rá válaszolni. Ugyanis nem mindegy, hogy csak látásból ismerem-e vagy név szerint is, esetleg mindkettő, tehát előbb az ismeretség fogalmát kellene tisztázni.
– Megismétlem a kérdést: ismeri vagy nem? – tajtékzott az ügyész.
– Látásból talán igen, ezt a lehetőséget nem zárom ki, de név szerint nem.”

Végül így is került jegyzőkönyvbe. Hasonlóan „precíz” beszélgetés folyt egy órán keresztül. Borítékolhatóan nem én leszek az ügy koronatanúja, de igazság szerint nem is bánom...

OKTÓBER 29. – NEGYVENÉVES AZ INTERNET

Az internet ősének tekintett ARPANET-en 1969. október 29-én küldtek először üzenetet, stílszerűen a rendszer rögtön le is fagyott. Negyven évvel ezelőtt kiépült az állandó kapcsolat a Stanford Egyetem és a UCLA között, és megpróbálkoztak az üzenetküldéssel. Charles Kline, a UCLA egyik hallgatója gépelte be a „login” szót, amiből csak annyi ment át, hogy „lo”, aztán a rendszer lefagyott. Ezután egy óra alatt újra létrehozták a kapcsolatot, és sikerült a teljes üzenetküldés. Részletesebb internettörténelem itt olvasható.

NOVEMBER 3. – KILÁTÓ A PILIS-TETŐN

Új kilátó épült a Pilisben, a Pilisi Parkerdő Zrt. emblematikus helyszínén, Pilisszentkereszt és Pilisszántó közelében. A Dunántúli-középhegység legmagasabb pontján, a 756 méter magas Pilis-tetőn kialakított, mintegy 17 méter magas építmény Boldog Özsébről kapta nevét, aki a 13. században a térségben élő remetéket összegyűjtve alapította meg az egyetlen magyar férfi szerzetesrendet, a pálosok rendjét. A kilátó egy meglévő vasbeton geodéziai torony átépítésével jött létre, több mint 50 millió forintból. A költségeket a Pilisi Parkerdő Zrt. fele-fele részben saját és pályázati forrásokból fedezte – tudósított az erdőgazdaság honlapja, a fotót a Turista Magazin készítette.

NOVEMBER 8. – ÚJPESTI CSENDÉLET

NOVEMBER 20. – MAGYARUL NEM LEHETNE?

Részlet a Horánszky utca 13. szám alatt – a Vörösmarty Gimnázium mellett – nemrégiben nyílt Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központ (sic!) „magyar” nyelvű tájékoztatójából: „A H13 rendezvényei között startup workshopok, klubok és meetupok találhatók. Itt találod többek között a Corvinus Egyetem Spin-off Klubját, a népszerű startup reggeli meetupot, a Business Espressot, emellett képzési és networking programokat kínálunk a hozzánk forduló fiatal vállalkozóknak, vállalkozni vágyóknak.” Miért kell idegen szavak szótára egy sima szórólaphoz? Biztosan ettől lesz „menőbb”, „trendi” az egész…

NOVEMBER 24. – KALANDOS METRÓPÓTLÁS

Több száz utas gyülekezett már a Nagyvárad téren, az első metrópótló buszra nem is fértek volna fel többen, amikor egy láthatósági mellényben üvöltöző BKK-s leparancsolta az embereket, hogy nem tud indulni a busz, mert „tönkretették az ajtókat”. Így a mögötte álló jármű metrópótló-pótlóbusszá avanzsált, a feldühödött tömeg pedig úgy rohamozta meg az éppen beálló buszokat, mintha az élet múlt volna rajta. Én megvártam, míg néhány tucatnyian maradunk, ráadásul éppen újraindult a metró is. Utoljára egy garázsmenetből – vagy talán egyenesen a bontóból... – kiálló szóló Ikarus érkezett hatalmas füstfelhő kíséretében, amire „Ez már tényleg vicc!” felkiáltással felpattantam, és már döcögtünk is végig az Üllőin. Egészen az Ecseri útig, ahol ez a busz is szétesett. Ekkor már át lehetett szállni a metrópótló buszt pótló metróra – de én inkább gyalog folytattam az utamat, magam mögött hagyva az Ikarus bűzölgő roncsait. És hálát mondtam a sorsnak, hogy ezt az utazást is élve megúsztam.

A számítások szerint a Föld mágneses védőpajzsa az elmúlt évtizedekben soha nem tapasztalt gyorsasággal veszített erejéből, és rövidesen akár teljesen meg is szűnhet. A korábbi geológiai kutatások alapján bolygónk mágneses pólusai már többször is eltűntek, közvetlenül az északi és a déli pólus megcserélődése előtt. Bár a sarkok „átfordulásai” átlagosan mintegy 250 ezer évenként következnek be, immár több mint 780 ezer éve nem történt ilyen esemény. A következő pólusváltás tehát bármikor bekövetkezhet – és katasztrofális hatásokkal járhat mind a földi élővilágra, mind az emberi civilizációra nézve…

EGY KIS TESTMOZGÁS

Hatvan évvel ezelőtt nem volt edzőcipő, szabadidőruha, elöl-hátul váltós bicikli, sőt táplálékkiegészítő sem. Meg még sok más egyéb. Volt helyettük viszont tornacsuka, mackónadrág, Csepel bringa és zsíros kenyér.

Ettől függetlenül azért az akkori fiatalok is mozogtak, ha úgy tetszik, sportoltak, nem is keveset.

A Kálvin tér és a Kecskeméti utca sarkán, szemben az egykori Városkapu eszpresszó kerthelyiségével, a mai szálloda helyén nagyszerű tér volt (a Kistér, így egybemondva, mert leírva nem volt), ahol a környékbeli ifjabb korosztály a legváltozatosabb napszakokban futballozott, leginkább kiskapura. A teret borító sárgás murvás-kavicsos felület ugyan poros volt, és elhasalás után látható bőrelváltozást okozott a térden – de vigyáztunk egymásra. A kiskapu egyik félfáját a teret határoló ház tűzfala, a másikat egy nagyobb kő vagy tégla alkotta. Más rekvizitumra nem volt szükség. A csapatok összeállításakor semmiféle protekció nem érvényesült. A csapatkapitányok először a legjobbakat választották, a végére a kétballábasok maradtak, de mindenki helyet kapott a csapatban. A felszereléshez nem hiányzott az edzőcipő (nem is volt), elég volt a legócskább topogó, bár ha valaki éppen egy iskolai ünnepélyről vagy más hasonló jeles eseményről tartott hazafelé, előfordult, hogy ünneplő cipőjével rúgta a bőrt (vagyis a legegyszerűbb gumilabdát), ami később súlyos szülői inzultust vont maga után. Ruhának jó volt a klottgatya, hűvösebb időben a mackónadrág. Kész.

Kiskapuzás általában mindennap (!) előfordult, de ha éppen nem gyűlt össze elég érdeklődő, maradt a Magyar utca üres úttestje a lábteniszhez.

A KÁLVIN TÉR 1952-BEN, SZEMKÖZT A KISTÉR. FORRÁS: FORTEPAN

Ha privát szórakozásra vágyott a kiskorú, és tehetős szülei jóvoltából vagy a minden képzeletet felülmúló takarékoskodásából biciklihez jutott, jöhetett a kétkerekű pedáljának taposása. Ami a mostani és az akkori biciklizést megkülönböztette, igen egyszerű körülmény volt: egy öntudatos biciklista egyenrangúnak tartotta magát a közlekedés többi résztvevőjével, vagyis forduláskor jelzett, járdán sosem hajtott, pedig a túlnyomó részben macskakövekkel borított úttest igencsak zötykölte a nyerget, piros lámpánál fegyelmezetten megállt. Mint egy Pobjeda személyautó...

Egy bicikliző – csak úgy simán – eltekert a Kálvin tértől a Kelenföldi pályaudvarig, ami alapos lábmunkát kívánt. Tessék elképzelni a korabeli, vastag csövekből összeállított Csepel kerékpárt, kontrával, és hozzá a tízéves gyermekkori erőnlétet, oda-vissza. Nagyszerű lábizmok kifejlesztésére nyílt lehetőség.

Aki még az előző sportágak űzése mellett további tüdőkapacitást növelő mozgásra vágyott, az karikázott. Ehhez egy gumi és küllők nélküli biciklikerékre vagy egy 40-50 cm átmérőjű vékony vaskarikára volt szükség. A biciklikereket egy botdarabbal, a vaskarikát egy speciális, hajlított végű dróttal (vékony betonvassal) lehetett hajtani reggeltől estig, emelkedőn, lejtőn, árkon-bokron át, megunásig. Természetesen kölcsön is lehetett adni a futballozás időtartamára.

Táplálékkiegészítő, mint fentebb írtam, nem létezett. Vacsorára zsíros kenyeret hagymával, vagy kétforintos kolbászt és krumplifőzeléket kaptunk, jobb napokon granadirmarsot. Miért kellett volna még ehhez valami kiegészítő is?

A Grassalkovich família hajdani palotájáról már régóta csak fényképeket nézegetve ábrándozhatnak a barokk építészetet kedvelők Budapesten. Az akkori Hatvani – a mai Kossuth Lajos – utca elején az 1730-as évek derekán emelték Pest talán legfényesebb házát, amellyel szinte minden korabeli útikönyvben találkozhatunk. Az első tulajdonos, Grassalkovich Antal gróf (1694–1771) Mária Terézia bizalmas híveként hosszú élete során a királyi személynök, a kamaraelnök, a koronaőr és a főlovászmester tisztét is betöltötte, és fontos szerepe volt a Pragmatica Sanctio elfogadtatásában is.

A híres pesti palota – amelynek tervezésével feltehetően Mayerhoffer Andrást bízták meg – az 1850-es évek első feléig állt a Grassalkovichok tulajdonában. Ezután gyorsan váltották egymást bérlői, és gyakran változott funkciója is. Működött itt kaszinó, forgalmas postahivatal, majd hosszú évtizedekig volt a rendőrség központja. A korabeli napilapok és folyóiratok előszeretettel cikkeztek a neves épületről, megemlítve különleges díszeit – köztük a kis erkélyt és az Atlaszok által tartott kapubejárót – is. Ám a több mint másfél évszázadot megélt házacskát 1887-ben, a Hatvani utca kiszélesítésekor a föld színével tették egyenlővé, hogy helyére felépítsék a ma is álló, négyemeletes Dreher-palotát. Bár az Erzsébet híd kívánta szabályozáskor a lebontás veszélye fenyegette, az akkor még igen fiatal épület szerencsére megúszta a teljes pusztulást.

Jóllehet más-más stílusban épült és funkciója is különböző volt, néhány apró részletben mégis hasonlít egymásra a Grassalkovichok palotája és a helyén épült Dreher-ház. A Kossuth Lajos utca 4. számú épület bejáratát ugyanis hasonló Atlaszok díszítik, mint neves elődjének földszintjét. A két mitológiai alak itt is tartóoszlopként szerepel, de nem erkélyt támaszt, csak kiugró falsíkot, és inkább díszítő funkciója van – akárcsak a Grassalkovich-ház Atlaszainak.

Azt is megfigyelhetjük, hogy a két férfialak nem sematikus díszítmény, sokkal inkább egyéni vonásokkal felruházott szoborpár. Noha szakálluk és ókort idéző ruházatuk emlékeztet a mitológiai Atlaszra, arcvonásaik inkább olyan testvérpárt örökíthetnek meg, amely egykor valamilyen kapcsolatban állt a házzal. Mint a Mitológiai séta a Belvárosban című könyvben olvashatjuk, az Atlaszok között látható szárnyas férfifej egyértelműen Hermészt idézi, bár a bajusz és a szakáll, no meg a homlokát díszítő kagyló itt is egyénítési szándékra utal.

A különleges épületdíszek mellett érdemes megemlíteni a kerékvetőket is, amelyek egy-egy kinyújtott nyakú, jellegzetes szárnyú főnixet ábrázolnak. Ez a madár a görög mitológiában fontos szerepet töltött be. A legenda szerint a főnix igazi hús-vér alakja a nílusi szürkegém, a Napisten megtestesítője, amely napfelkeltekor születik. Az ősi mítoszokban gyakran olvashatunk a saját hamvából születő főnixről, amely szabályos időközönként elégeti magát, hogy újra meg újra feltámadjon és visszatérhessen.

A kagylóval ábrázolt Hermész, a titokzatos főnixek és az ember nagyságú Atlaszok több mint egy évszázada őrzik a Dreher-palota díszes bejáratát. Megfeledkezve az idő múlásáról, emléket állítva egy régen lebontott belvárosi palotának csodálkoznak rá a rohanó világra, ahol a szomszédos üres kirakatokat is nagyobb figyelemre méltatják, mint őket.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A NÉPSZABADSÁG 2003. JANUÁR 18-I SZÁMÁBAN