Prusi Dosszié

Prusi Dosszié

A THONET-HÁZ UNATKOZÓ ŐRZŐI

2014. október 15. - Prusi

A Váci utca zajos forgatagában, a színes kirakatok csábításában nem könnyű feladatra vállalkoznak azok, akik szívesen gyönyörködnének egy-egy lakóház homlokzati díszeiben. Pedig figyelmet érdemelnek a két-három emelet magasságban elhelyezett domborművek, erkélyrácsok, festett szobrok is, különösen akkor, ha egy-egy neves építész munkáival találkozunk. A Váci utca 11/A számú, úgynevezett Thonet-ház tervezői például nemcsak a homlokzat tagolásában és a burkolóanyagok megválasztásában teremtettek új stílust, hanem a díszítmények alkalmazásában is. Nem nehéz kitalálni: egy Lechner Ödön által megálmodott épülettel állunk szemben, amely teljes pompájában 1890-ben készült el.

20141015_illusztracio.JPG

Lechner rendszerint még a legjelentéktelenebb részletek megoldására is egész sereg elképzeléssel, ötlettel állt elő. Egy esőlevezető csatorna elhelyezésére, egy éléskamra fekvésére annyi tervet dolgozott ki, amennyivel más építészek – kis túlzással – egy törvényszéki palotát felépítettek volna. Szerette a színt, a színes kerámiát, de még ha egészen beburkolta is vele az épületet, akkor sem tette azt rikítóvá. A századforduló idején csökkent vagy teljesen eltűnt a vakolt felület, helyette viszont egyre gyakoribbá vált a tégla- vagy csempeborítás. Így nem meglepő, hogy a Thonet-ház homlokzatát – melynek díszeiről Földes Mária Házdísznézőben című könyvében olvashatunk – kissé ugyan piszkos, de így is szemet gyönyörködtető búzavirágkék majolikaburkolat díszíti; ez szerencsére a háborúban sem sérült meg komolyabban. A ház további érdekessége, hogy díszítőelemeinek túlnyomó részét Lechner a reneszánsz formakincséből válogatta: delfinek és kagylómotívumok, urnákból kiomló virágkötegek és szeszélyes indafüzérek formájában. Ugyanakkor a párkány alatt, a harmadik emeleti ablakok között látható gótikus, félkupolákkal fedett fülkékbe két festett szobrot helyezett, ezek az utca túlsó oldaláról is jól megfigyelhetőek. Egy álló férfi és egy nő erősen megkopott alakja pillant le a magasból immár több mint egy évszázada a nyüzsgő Váci utcára.

A Thonet-ház szobrai amellett, hogy élettel töltik meg a nélkülük is feltűnően változatos és sokszínű homlokzatot, megőrizték a XIX. század utolsó éveinek hangulatát. Elnézve őket, gondolatban könnyedén visszarepülhetünk azokba az évekbe, amikor a „tömören hajlított” fabútorairól világhírűvé vált Thonet Jakab és testvérei itt rendezték be az akkor már több évtizedes múltra visszatekintő cég irodáit. A gyár alapítója, Michael Thonet ugyanis még 1819-ben nyitotta meg első asztalosműhelyét, melynek termékeit először Közép-Európában kezdték terjeszteni. Az egykori monarchia különböző nemzetiségű népei voltak az első előállítói annak a sok millió bútornak, amely néhány évtized alatt Ázsiától Dél-Amerikáig szinte a világ minden részébe eljutott.

A Thonet-cég fénykorának emlékét nem csupán a Váci utcai ház homlokzati díszei és kerámiaburkolata őrzi: a régmúlt időket idézik a harmadik emeleten látható szoboralakok is. Bár fakó arcukat elrejti a két kis fülke homálya, testtartásuk azt sugallja: ha emberré válhatnának, következő lépésükkel nem haboznának leereszkedni a magasból, hogy a Váci utcán végigsétálva ismét részesei legyenek a hajdani székházban folyó mozgalmas életnek.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A NÉPSZABADSÁG 2002. JÚLIUS 13-I SZÁMÁBAN

MIKOR TALÁLJUK MEG AZ IDEGENEKET?

2014. október 14. - Prusi

A közvéleményt foglalkoztató tudományos kérdések között igen előkelő helyen szerepel, hogy vajon létezik-e értelmes élet a Földön kívül, és ha igen, mikor találunk erre bizonyítékot. Ezzel szorosan összefügg egy feltétel kutatása: egyáltalán kialakulhatott-e az élet a bolygónkon kívül máshol is az univerzumban, vagy a Föld helyzete annyira specifikus, hogy ez szinte kizárt? Ez utóbbi feltevést a tudósok legtöbbje elveti, ugyanis egyre több olyan közvetett bizonyítékot találni bolygónkon, amely arra utal: máshol is kialakulhatott az élet – olvasható a HVG összeállításában.

20141014_illusztracio_1.jpg

Tovább

BUDAPESTI FORGÁCSOK XVII.

2014. október 13. - Prusi

VISSZÜK A GYERMEKET!

bp_forgacs_20141013.jpgHa a mai ifjú szülők belehallgatnak a nagymama és a nagypapa nosztalgikus beszélgetésébe (ti. amikor mi fiatalok voltunk...), néha nem tudják pontosan, miről is szól a történet. Talán segítségül lehet ez a kis „értelmező szótár”, amely ötven évvel ezelőtti fogalmakat próbál megmagyarázni.

Az újszülöttet pólyában vittük haza a kórházból. A pólyát elképzelni legjobban fénykép után lehet, mert manapság ilyet nem árulnak, de megpróbálom leírni ezt a fontos tárgyat.

Képzeljünk el egy nagy piskótát, melyet középen visszahajtottunk. De még mielőtt visszahajtottuk volna, a csecsemőt ráfektettük az alsó „piskótára”. Az alsó „piskótából” – amin feküdt – három helyen (mindkét oldalon) szalag lógott ki, mellyel összekötözve a visszahajtott felső „piskótát” (szép szalag formában) beszorítottuk a csecsemőt a pólya belsejébe. Természetesen a pólya könnyű paplanbéléssel rendelkezett, így a bébi télen sem fázott ebben a puha „tartályban”. Igaz, rugdalódzni sem tudott, ráadásul elég sokáig egész nap ebben a „présben” élt, de abban az időben ez normálisnak számított. Egyébként a pólya tartást adott, a legifjabb korban nem nyeklett-nyaklott a bébi, ami a kezdő szülőket segítette a kiságyból való kiemeléskor, nem beszélve a nagyszülők vagy ismerősök számára történt bemutató eseménynél.

Aztán ahogy a gyermek nőtt és erősödött, jöhetett a szabad levegő, a séta. Akinek nem volt gyermekkocsija, az a pólyára még egy plédet terített, és a gyermeket magához ölelve sétáltatta a környezettel ismerkedő ifjút. De valahogy előbb-utóbb mindenki szerzett egy ún. mélykocsit, ami sokat könnyített a sétáltatáson. A gyermek ugyan nem látott mást, mint az eget – a kocsi szó szerint mély volt –, alul feküdt a gyermek, és ha éppen nem aludt, nézhette az eget és/vagy a felhőket. Esős időben a mélykocsit viaszosvászonnal lehetett szigetelni, a levegő pedig valahogy bejutott az oldalsó réseken. A mélykocsit úgy kell elképzelni, hogy négy kereket egy fém alvázra erősítettek, az alváz négy sarkából visszahajtott rugón ringott a fa felépítmény, vagyis a „mélykocsi”. Ha a vizuális elképzeléshez ez kevés, tessék felidézni egy öreg autót, csak fordítva: ehhez a legjobb egy 1936-os Steyr 50 Baby típus (még a „Baby” szó is segít!) . A mélykocsi tolókarja a motorházból nő ki, a gömbölyű hátú karosszéria pedig maga a „mély”.

A gyermek persze egyre nagyobb lett, kinőtte a mélykocsit, jött a következő fokozat, a „sportkocsi”. Ebben a már járóképes kiskorú ülni és feküdni is tudott, természetesen bekötözve (bizony, a biztonsági öv már nagyon régi eszköz), mert a nyitott konstrukció veszélyeket hordott magában. E jármű egyszerű felépítésű volt: ez egy olyan guruló alkalmatosság, amely négy keréken, ülőlappal, két oldalán támasztékkal rendelkezett, és a hátlap dönthető volt, ülésre vagy fekvésre lehetett állítani, a gyermek fáradtságához igazítva. Ha esett az eső, az pech volt, a gyermeket nejlonokba kellett csomagolni, amit az érintett vérmérséklete szerint tolerált.

Sajnos mindkét kocsi alkalmazása hosszabb távolság megtételéhez – villamos vagy autóbusz közreműködésével – szinte lehetetlen volt. A budapesti járművek magas lépcsői, az ajtók középső kapaszkodó karfái, sőt, maga a szűk ajtó is megoldhatatlan problémát jelentett. A mélykocsi eleve összecsukhatatlan volt, a sportkocsit félig-meddig, a tolókar előrehajtásával lehetett villamosra felszállásra alkalmassá erőltetni, de a felszálláshoz legalább két szülő vagy áldozatkész utastársak segítségére volt szükség. És természetesen üres peronra, ami a korabeli időkben a legritkábban fordult elő, hiszen nem lehetett mással közlekedni, mint villamossal vagy autóbusszal. Igen, volt taxi is, csak kombi nem, hanem például egy háború előtti Renault, csomagtartó nélkül.

Hát így utaztunk és sétálgattunk gyermekeinkkel annak idején.

ILLUSZTRÁCIÓ FORRÁSA: FORTEPAN

süti beállítások módosítása