Számtalan megdöbbentő röntgenfelvétel bizonyítja az eltérítettek szervezetébe ültetett implantátumok létezését, amelyek vélhetően az emberi test működéséről, cselekedeteinkről és szokásainkról továbbítanak értékes információkat a földönkívüliek számára. Ennek ellenére kevesen gondolnak arra, hogy a Földet ellenőrzés alatt tartó idegen fajok a miniatürizálás más formáit is felhasználhatják az emberiség megfigyelésére. Pedig a megoldást – ezúttal szó szerint – talán éppen a szárnyaló fantázia jelentheti!

Az elefántcsontból vagy aranyból készült rövid, szertartásos kard egész Indonéziában elterjedt, spirituális hatalommal felruházott fegyver. A nemzedékeken át öröklődő „kris” felszentelt pengéjét a hiedelem szerint az ősök szellemei irányítják: a különleges tárgy képes megőrizni előző tulajdonosainak erejét, és megsebzi vagy akár meg is öli azt a tolvajt, aki a gondos felügyelet ellenére megpróbálja ellopni.

Héliosz, Szeléné, Hébé és Uránia mellett Hermész is nem kevesebb, mint fél évszázada „lakója” a belvárosi Vármegyeháza udvarának. A görög istenek követének alakját a XIX. század első harmadában faragta kőbe Huber József, és – mitológiai társaihoz hasonlóan – a második világháború előtt még a Két törökhöz címzett ház udvarának ékességéül szolgált. Különlegessége azonban nem csupán ebben rejlik. Mint a Mitológiai séta a Belvárosban című könyvből megtudhatjuk, meglehetősen ritkák az ehhez hasonló ábrázolások, amelyek a szárnyakkal díszített kalapon kívül pánsíppal is jelzik Hermész kilétét.

Hermésznek – aki a mitológiában az utasok védelmezőjének és a holt lelkek vezetőjének tisztét is betöltötte – csupán másodlagos feladata volt a pásztorkodás oltalmazása, a nyájak szaporítása. Nemcsak pánsípján szeretett játszani, az ókori görögök elképzelése szerint egy teknősbéka páncéljából ő készítette el az első héthúrú lantot is, amelyen később előszeretettel rögtönzött fülbemászó dallamokat. Később Hermész Apollónnak ajándékozta sípját és lantját, cserébe azonban egy olyan aranypálcát kapott, amelynek segítségével könnyedén elsajátíthatta a jóslás tudományát. A kései ókorban már Triszmegisztoszként, vagyis a „háromszor nagy Hermészként” emlegették az elhunytak védőjét, s az okkult tudományok mellett az ő alakjához kapcsolták a hermetikus – vagyis csak a beavatottak számára hozzáférhető – művek keletkezését is.

A Vármegyeháza udvarán látható Hermész-ábrázolás ahhoz a kevésbé ismert történethez kapcsolódik, amely szerint kisfiú korában, amikor anyja tanácsára még kerülte az olümposzi istenek társaságát, Hermész Árkádiában időzött az egyszerű pásztorok között. Őket vidította találmányaival, többek között a nádból készített pásztorsíppal, amely olyannyira kedvenc hangszerévé vált Pán pásztoristennek, hogy róla nevezték el pánsípnak. A hajdani fogadó számára készült szobor talán az utazóknak kínált egyszerű körülményeket volt hivatott jelezni. Ezt nemcsak egyszerű, levetett ruhája hangsúlyozza, hanem a kezében tartott, mosodákban használt simító, és az fatörzs is, amelyen ül.

Huber József 1827-ben másik életnagyságú Hermész-szobrot is készített Wurm József vaskereskedő számára, aki mecénásként komoly szerepet játszott a pesti szobrász pályafutásában. Erről a műalkotásról – amely ma a Kiscelli Múzeumban tekinthető meg – a Pedagógiai Szeminárium című folyóirat egyik 1937-es száma is beszámolt, megemlítve, hogy „a neves pozsonyi magyar szobrász ezzel a szép emlékkel az amúgy is szegényes neoklasszikus gyűjteményünket gazdagította. Ez az óbudai szobor a Schmidt-kastély mögötti kertrészben van elhelyezve, így megtekintéséhez éppen úgy magánengedélyre van szükségünk, mint a fővárosi Zichy-kastély megnézéséhez, ahol a lépcsőházban vannak remek szobrászati emlékek.”

Az Óbudán kiállított szoborhoz hasonlóan a Vármegyeháza udvarán elhelyezett Hermész is bizonyítja: a budapesti utcákat és házakat járva is elmerülhetünk az ókori görög mitológia ezernyi titkot rejtő, izgalmas világában.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A NÉPSZABADSÁG 2002. AUGUSZTUS 17-I SZÁMÁBAN