Prusi Dosszié

Prusi Dosszié

A MENNYEI KÁVÉFORRÁS

2014. december 05. - Prusi

A József Attila utca 3. számú ház 190 éve épült Hild József tervei szerint a neves francia származású kávés, Legrand Antal számára. Földszintjén még abban az évben meg is nyílt a Kávéforrás: kezdetben pödrött bajszú iparosok, pohos hajósgazdák, csizmás mesterlegények hordták be az akkori külváros sarát, hamarosan azonban írói társaságok is odaszoktak. 1842-ben Hans Christian Andersen, a nagy dán meseíró is felkereste a pesti nevezetességet, s útinaplójában meg is említi a mennyei kávézuhatagot ábrázoló, színes cégtáblát.

20141205_illusztracio.jpg

A KÁVÉHÁZ ÁBRÁZOLÁSA BALLA VILMOS RÉGI PESTI KÁVÉHÁZAK CÍMŰ KÖNYVÉBEN, HUSZÁR JAKAB JELENTÉSÉBEN ÉS A BORSSZEM JANKÓ KARIKATÚRÁJÁN

Legrand Antal igen régi kávésjogot vásárolt meg 1821-ben. Egy kéziratos irategyüttes tanúsága szerint, melyben Huszár Jakab, a pesti kávésok elöljárója tesz jelentést 1851-ben a Helytartótanácsnak a kávésjogok gazdáiról és bérlőiről, a „10. számú reáljog” már az ötödik kézen volt: 1785 előtt Kronberger János, 1785-től 1821-ig Jenninger Kristóf, 1821-től 1842-ig Legrand Antal, 1842-től Formanek Antal a jogtulajdonos. (Reáljogról lévén szó, a kávéház 1825 előtt nem feltétlenül ezen a helyen működött.) Más forrásból tudjuk, hogy a házat 1866-ban vette meg a fiatal Kammer Ernő, aki az 1874-es megszűnésig vezette az üzletet (s lett azután a Vadászkürt legendás szállodása és vendéglőse).

„Egy kissé finomodottabb modor, előkelőbb szellem uralkodott itt, mint minő más kávéházakban – Kammon, Török Császár – tanyázó írói csoportok között dívott. A Kávéforrás kevésbé volt bohém, ennek a szónak füstös szagú értelmében. Jobban öltözködtek, rendesebben, jobb társaságban éltek, modernebbek voltak, liberálisoknak vallották magukat, nem játszták a radikálist. És amint a kiegyezési mozgalmak közeledtek a siker felé, a két fajta íróvilág mint új nemzedék politikai színt is kezdett felvenni. A Kávéforrás lett a Deák-párti fiatal irodalom, szemben az ellenzéki új írói nemzedékkel, mely részben szélső bali volt, részben Tisza-párti” – írja Bevilaqua Borsody Béla, a nemes ital hazai históriájának krónikása.

A kávéházban nyüzsgő írók közül ma már sokak neve alig ismert. Mikszáth Kálmán mégis „fiatal óriásoknak” nevezte őket, akiknek a tervei komoly nyomokat hagytak az ország szellemi életében. Törzsvendég volt többek között Ábrányi Kornél, Csepreghy Ferenc, a fergeteges sikerű Piros bugyelláris asztalosmesterből népszínműíróvá avanzsált szerzője, Urváry Lajos, a Századok és Salamon Ferenc, a Budapesti Közlöny szerkesztője, valamint Kaas Ivor báró, aki egy dán katonacsalád sarjaként lett a Pesti Napló főmunkatársa. A hely hamar otthonává vált Alois Duxnak is, aki egy előkelő bécsi lap tudósítójaként a Kávéforrásban tett szert oly kitűnő pesti összeköttetésekre, hogy írásaival az egész politikusvilág figyelmét felkeltette – majd nevét Dóczy Lajosra magyarosította…

Sokszor járt ide Márkus József, Budapest majdani főpolgármestere, Gyulai Pál irodalomtörténész, Kőrösy József, a Fővárosi Statisztikai Hivatal igazgatója és Munkácsy Mihály, aki a kávéház márványasztalán skiccelgette a Népszínház díszleteit. S ne feledjük ki az 1830-as évek egyik legjelesebb törzsvendégét, Kossuth Lajost sem, aki rövid ideig a ház második emeletén bérelt lakást, itt működtette ügyvédi irodáját, s bizonnyal már kora reggel leszaladt, hogy Legrand mester a findzsa mellé elébe hordja a friss bécsi lapokat is.

A kávéház nevezetes alakjai közé tartozott Molnár György, a Krisztinavárosi Színkör alapítója, akiről Rákosi Jenő Emlékezéseiben ezt olvashatjuk: „A koronázás évében, amikor minden remény és Magyarország is feltámadott, Molnár feltette a kérdést, hogy az ő budai népszínházát is érdemes volna feltámasztani. És mi lelkes ifjak nyomban kötélnek álltunk. Összeszedtük a pénzt, amely előlegül kellett fontosabb színészeknek, akiket messze vidékről kellett felhozatni. Velem íratott egy koronázási ünnepi darabot, és néhány hét múlva már játszott a társulat és nagy sikere volt…” Rákosi Jenő egyébként A legnagyobb bolond című rémregényében igazi irodalmi emléket is állít kedvenc törzshelyének: a história középpontjában álló romantikus kávéházi összeesküvés helyszíne éppen a Kávéforrás.

A fiatal (és kevésbé fiatal) íróközönség életéből persze nem hiányzott a humor: a Bach-korszak legmerészebb ellenzéki élclapja, a Tóth Kálmán alapította Bolond Miska és Ágai Adolf Borsszem Jankója, amely a kiegyezést követő években a kormánypárt oldalán állt, ugyancsak a Kávéforrás pipa- és szivarfüstös, kávé- és törkölyillatú, sűrű levegőjéből lépett elő. A leghűségesebb – de aligha a legtehetősebb – törzsvendégeket, írókat, újságírókat kényeztette a Kammer család: a kávés szép felesége az udvarra nyíló „hölgyszalonban” minden karácsonykor megvendégelte az „írócsaládot”. Távozásukkal azonban összeomlott a kávéház: „arany himes, bársony és brokát butor, színes gobelinek, a kényelem s fényüzés választékos tárgyainak lett nagy tárháza. Majd, a börze közelsége miatt, ezeket is kiszoritotta onnan egy magát bankháznak nevező igérvény-szatócs” – olvashatjuk Ágai Adolf visszaemlékezésében.

A szomszédos sarokház a XIX. század első felében Mosonyi Mihálynak, a magyar zene egyik legjelentősebb mesterének adott otthont. Ennek az épületnek az ezredfordulón is volt híres lakója Hubay Miklós drámaíró személyében.

A néhai Postabank-székházzal időközben egybeépült háromemeletes épület jelenleg a Magyar Posta tulajdona, de legfeljebb csak néhány használaton kívüli hivatali szobát találunk benne. Pedig az árkádsoron a hatvanas években még gyógyszertár, hentes, fűszeres és virágüzlet várta a vevőket, az 1. számú ház első emeletén tánciskola és filmstúdió is működött. A XIX. század közepének városszerte ismert Kávéforrására azonban ma már sajnos semmi nem emlékezteti a szemlélődőket.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A NÉPSZABADSÁG 2000. SZEPTEMBER 13-I SZÁMÁBAN

süti beállítások módosítása