Prusi Dosszié

Prusi Dosszié

AZ ERZSÉBET KIRÁLYNÉ ELŐKELŐ VENDÉGEI

2014. november 05. - Prusi

Meglepő kérvény érkezett 1872-ben a bécsi udvarba: egy Pesten dolgozó vendéglős, Schmidt Károly szerette volna elnyerni Ferenc József hitvesének személyes jóváhagyását új belvárosi szállodájának megnyitására. Az engedély sikeres megszerzése után nem sokkal meg is nyitotta kapuját a Ferenciek terétől néhány lépésnyire, a mai Károlyi utcában épült új hotel, az Erzsébet Királyné.

20141105_illusztracio_1.jpg

A jeles eseményről lelkendezve számoltak be az akkori újságok. A Fővárosi Lapok cikkírója például e szavakkal méltatta a szállodát: „…berendezése ízléses és célszerű leend, kávéház is lesz benne, s miután a Belváros e táján egyetlen vendégfogadó sincs, valószínűleg jövedelmező üzlet leend”. Ám a jóslat nem vált be: az alapítók rövidesen megbuktak, és még a megnyitás évében kénytelenek voltak áruba bocsátani a hotelt. Ekkor Gundel János, az akkor már gazdag és ismert vendéglős vette meg az épületet, bérlőként meghagyva a csődbe ment Schmidt Károlyt és fivérét is. A hotel 1891-ben egy Bereszky nevű üzletember tulajdonába került, akitől öt évvel később Miakits Mihály, majd 1897-ben Mayer József vette meg.

A Mayer família után 1908-tól az egykori főpincér, Szabó Imre fizette tovább a szálloda bérletét. Bővítette a kezdetben ötvenszobás szállót, majd a szomszédos telken újabb, hatemeletes épületet emeltetett. Ez utóbbi Szabó Szálló, míg a régi épület Erzsébet Királyné néven működött tovább. De vajon miért volt szükség ilyen nagymértékű bővítésre? „Alig van utca a Belvárosban, ahol egy-két szálló ne invitálná az előkelő idegent. Pedig tulajdonképpen alig van számottevő idegenforgalmunk. De hotel az van. Valaki elmésen megjegyezte, hogy Párizsban körülbelül száz idegen esik napjában egy-egy hotelre, nálunk, Budapesten pedig száz hotel vár egy idegent, aki persze nem jelentkezik – írta 1914-ben az Építőipar című szaklap. – Nem véletlenül, hiszen a régi szállók nem modernek, a külföldi kényelmet nem nyújtják, márpedig a magyar közönség, mely a külföldi idegenforgalom nagy percentjét alkotja, ott künn megszokta ezt. No meg az is bizonyos, hogy a budapesti régi fogadók nagy része nem ilyen célra épült, hanem bérházból alakították át, ezért a hotel speciális tulajdonságait nélkülözni kénytelen. De az sem téveszthető szem elől, hogy e régi házak túlságos nagy kubatúrával épültek, tehát jövedelmezőségük aránylag csekélyebb, mint a kimért nagyságú kis kubatúrás új fogadóké. Ily alapon megértjük, miért épülnek egyre-másra az új szállók. Így a régi, kedves Egyetem utcai Erzsébet szálló is új palotába költözött, mely Jakabffy Zoltán építész tervező ízlését dicséri.”

Nem telt bele másfél évtized, és a két hotel a legismertebb, legkedveltebb pesti vendéglátóhelyek sorába küzdötte fel magát. A korabeli hirdetések jó fekvését hangsúlyozva, mint „elsőrendű családi”, „a Belváros központjában” működő szállót emlegették őket. A húszas évekre a már minden kényelemmel felszerelt épületeket százszobásra bővítették, központi fűtést és meleg vizet vezettek be, lifteket építettek. A nemes egyszerűséggel csak „kiválónak” titulált földszinti vendéglőben első osztályú magyar konyha, az elmaradhatatlan saját termésű somlói bor, no meg esténként vidám cigányzene várta az itt megszálló, illetve a betérő magyar és külföldi vendégeket.

20141105_illusztracio_2.jpg

A HOTEL ERZSÉBET NAPJAINKBAN. FOTÓ: DANUBIUSHOTELS.HU

A belváros növekvő éttermi forgalma új szolgáltatási formák keresésére ösztönözte az agilis üzletembert, aki az addig kihasználatlanul álló pincét vacsorázóhelyiséggé alakította át. Az 1927-ben megnyílt János Vitéz Söröző az első olyan budapesti vendéglátóhely, amely a magyar irodalom ihlette díszítést kapott: falait ma is Petőfi költeményének illusztrációi – Sándor Béla fali képei – díszítik. Alig két évvel azután, hogy kialakították a hangulatos sörözőt, elhunyt Szabó Imre. Haláláról – mint a magyar vendéglős- és kávésipar fájdalmas veszteségéről – elsők között adott hírt a Kávésok Lapja, megemlítve, hogy „a megboldogult vasszorgalmával, puritán egyéniségével, ipari munkásságával mindenkor díszére vált a magyar vendégiparnak, amely legszebb éveiben való elvesztését szomorúan gyászolja”.

A szálló a második világháborút követően állami tulajdonba került. Mivel az épületen nagyobb renoválást nem végeztek, a hetvenes évek közepére igencsak megsínylette az idő múlását, ráadásul még mindig látszódtak a homlokzat háborús sérülései. A város akkori vezetői a legkézenfekvőbb és legolcsóbb megoldás, a lebontás mellett döntöttek. Ennek költségeit is csökkentették azáltal, hogy a régi épület maradványait robbantás segítségével távolították el. Ez a művelet olyannyira jól sikerült, hogy következményei a szomszédos ház néhány lakásán máig szembeötlőek.

Az új szállodát Tolvaj János tervei alapján osztrák kivitelezők kezdték építeni 1983-ban. Két évvel később át is adhatták a mai kor igényeinek megfelelő háromcsillagos szállodát. A megújult Hotel Erzsébetben napjainkban is nagy figyelmet szentelnek a régi szokások, hagyományok ápolásának. Visszatérő rendezvény például a Márton-napi libanapok, amelynek eredete Szent Mártonhoz, Pannónia szülöttjéhez fűződik. (A legenda szerint püspökké kinevezése elől alázatosságból a ludak óljába bújt. A fabulához egy jóslás is kapcsolódik: a liba mellcsontjának színéből ugyanis az elkövetkezendő tél időjárására lehet következtetni.) Ám a népszerű sörözőt a közeli egyetem diákjai helyett manapság inkább jómódú külföldi vendégek látogatják.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A NÉPSZABADSÁG 2002. JÚLIUS 23-I SZÁMÁBAN

süti beállítások módosítása