Prusi Dosszié

Prusi Dosszié

HÚSZÉVES A HAZAI GSM-SZOLGÁLTATÁS

2014. március 25. - Prusi

Húsz éve, 1994 márciusában indult el Magyarországon a GSM-rendszerű digitális mobilszolgáltatás. Az egységes nemzetközi szabványon alapuló GSM – Global System for Mobile Communication – rendszernek számos előnye volt a korábban már működő analóg rádiótelefon-hálózatokkal szemben, így például a jobb minőségű beszédkódolás és a nagyobb hálózati kapacitás. Emellett a GSM tette lehetővé a nemzetközi roamingolást.

20140325_illusztracio.jpg

A GSM-szolgáltatás bevezetésével egy időben jelentek meg az első kisebb méretű, már zsebben is elférő mobiltelefonok, amelyek felváltották a korábban táska méretű, 4 kilogramm súlyú mobilkészülékeket – emlékeztet a Magyar Telekom és az Ericsson évforduló alkalmából készült összeállítása.

A GSM-rendszereken kezdetben még csak hangalapú szolgáltatásokat és rövid szöveges üzenet szolgáltatást (SMS) lehetett nyújtani, a csomagkapcsolt adatszolgáltatások csak az ezredforduló után indultak el. 2001-ben a mobilinternettel elérhető sebesség 9,6 kbps (kilobit per szekundum) volt, a mai legkorszerűbb 4G technológia ennél több ezerszer gyorsabb adatátvitelt tesz lehetővé. Egy DVD-filmet az akkori technológiával 45 nap alatt lehetett volna letölteni, ma ez 10 percet vesz igénybe.

Magyarországon az analóg rádiótelefon-szolgáltatást 1990. október 15-én indította el a Westel Kft., amelyet a Matáv és az amerikai US West International Holding alapított. A hálózathoz csatlakozásért akkor 75 ezer forintot kellett fizetni, a szolgáltatás havidíja 6300 forint volt, a készülékek pedig 70-115 ezer forintba kerültek.

A GSM szolgáltatásra 1993 októberében kapott koncessziót a skandináv-magyar tulajdonú Pannon GSM, továbbá a Matáv és a US West vegyesvállalata, a Westel 900. A Pannon GSM 1994. március 25-én, a Westel 900 pedig 1994. március 31-én indította el mobilszolgáltatását a 900 megahertzes frekvenciasávban. A hálózatok kiépítése Budapesten kezdődött, majd a kiemelt főútvonalakra, a Balaton térségére és a megye-székhelyekre terjedt ki.

A harmadik mobilszolgáltató, a Vodafone 1999. november 30-án lépett a piacra, miután az amerikai-brit-német érdekeltségű Prímatel konzorcium – a két másik, már piacon lévő társaság mellett – koncessziós jogot nyert az 1800 megaherzes frekvenciára kiírt tenderen. Magyarországon akkor már 1,2 millió mobilkészülék volt forgalomban, ma az előfizetések száma 11,7 millió.

AZ MTI HÍRADÁSA NYOMÁN

süti beállítások módosítása