Tételezzük fel, hogy az összes betűt és karaktert összekeverve, végtelen mennyiségű variáció lehetőségét felhasználva megalkotunk egy hatalmas könyvtárat, amely egy élet alatt sem bejárható, azonban rengeteg, felfoghatatlanul sok hajszálra egyforma terjedelmű és külsejű kötetet tartalmaz. Ez a könyvtár mindazt őrzi, amit valaha leírtak, elmondtak vagy ki fognak gondolni; minden nyelvet, amit beszélnek és amit már elfeledtek. És ez a hatalmas könyvtár az egész világ.

Jorge Luis Borges (1899–1986) argentin szerző novellájában – amelynek eredeti címe: „La biblioteca de Babel” – a világmindenség egy óriási könyvtár, amelyben minden könyv azonos terjedelmű, nagyságú és kötésű. Ezek a könyvek hatszögletű könyvtárszobákban helyezkednek el, és a könyvtárban az összes lehetséges ilyen könyv megtalálható. „Minden hatszög minden falának öt polc felel meg; minden polcon harminckét azonos nagyságú könyv, minden könyv négyszáztíz oldalas, minden oldalon negyven sor, minden sorban mintegy nyolcvan fekete betű.” A betűkészlet 22 betűből áll, ezen kívül van még két írásjel: a vessző és a pont, valamint szóköz, azaz összesen 25 írásjel. A könyvek tartalma és sorrendje esetleges, a lakók mégis úgy gondolják, hogy tartalmazzák a létező betűk és írásjelek összes lehetséges variációját. Megszámlálhatatlan értelmetlen és értéktelen könyv között meg kell lennie a lehető legértékesebbnek is. Hiszen a könyvtárnak őriznie kell minden hasznos információt, a jövőre vonatkozó jóslatokat, minden ember életének leírását, és minden könyv olvasható minden nyelven. Pontosan azért, mert rengeteg információt tartalmaznak, és mert értéktelenek is vannak köztük, egy hétköznapi olvasó számára használhatatlanok, a könyvtáros pedig nem tudja átlátni őket. Ezért voltak olyan könyvtárosok, akik megsemmisítettek könyveket, hátha így jobban kezelhető lesz a gyűjtemény. Mások úgy gondolják, hogy mivel a létező összes könyv megtalálható a könyvtárban, az egyiknek egy katalógusnak kell lennie, amely az összes könyvet felsorolja. Van, aki úgy gondolja, hogy egy megváltószerű alak, a „Könyvek embere” olvasta ezt, ezért meg akarják őt találni.

Jorge Luis Borges nem csupán kiváló prózaíró, esszéista és költő volt, hanem könyvtáros is. 1955-ben, a Perón-diktatúra bukása után a Nemzeti Könyvtár igazgatója lett, és közel húsz éven át töltötte be ezt a tisztséget, egészen 1973-ig. Borges 1941-ben publikálta azt az elbeszélés-gyűjteményt, amelyben a Bábeli könyvtár szerepel.

Pavol Rankov, a pozsonyi Comenius Egyetem BTK Könyvtártudományi Tanszékének tanára Borges mágikus könyvtára és az internet című eszmefuttatásában Borges elbeszéléséinek kapcsán a napjainkban internetnek nevezett „világkönyvtárról” és történeti előzményeiről ír: „A világkönyvtár fogalmának két jelentése – 1. mindenki számára egyformán rendelkezésre állni, 2. elősegíteni a világ megismerését. A Bábeli könyvtár című elbeszélésben – amely 1944-ben jelent meg Az elágazó ösvények kertje című kötetben – Borges egy szabályos alakú, de véget nem érő emeletekből álló könyvtárról ír, amelyben a világ összes könyve fellelhető: »…a Könyvtár teljes, és polcain a húszegynéhány ortográfiai jel valamennyi – bár nagyszámú, de mégsem végtelen – lehetséges kombinációja előfordul, vagyis mindaz, ami kifejezhető, és valamennyi nyelven megvan«. Az ilyen könyvtár tulajdonképpen isteni attribútummal rendelkezik – mindentudó. (…) S hogy az emberi ismeretek és tudás összessége mikor lesz megtalálható az interneten? Soha. Mint ahogy a könyvekbe sem került be soha. Mindig lesz elég olyan ismeret, amit el kell majd titkolni, mert esetleg veszélyeztethetne valakit (veszélyeztethetné jólétét, politikai egyeduralmát vagy erkölcsét). A Bábeli könyvtár című elbeszélésben Borges olyan emberekről ír, akik a végtelen könyvtárban bolyonganak azzal az elviselhetetlen bizonyossággal, hogy valamelyik polcon értékes könyv található, és hogy ez az értékes könyv hozzáférhetetlen számukra, mert nem tudnak róla. Hasonló alázattal vagy éppenséggel rémülettel kellene belépni minden nyilvános könyvtárba, és így kellene klikkelgetni az interneten, ahol az információk elvesznek az információáradatban. (…) A Borges-féle bábeli könyvtárban bolyongó boldogtalanoknak lehet hasonló érzésük: »Ma már tudjuk, hogy egyetlen értelmes sor vagy egy pontos hír körül mérföld hosszúságú esztelen kakofónia, verbális limlom és összefüggéstelenség található.«”